A fogorvos válaszol

A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.

Tikkelő hang az állkapocsban, implantátum

Tisztelt Orvosok,

tavaly nyár végén kaptam implantátumot és fogpótlást a jobb alsó fogsoromon, egy fogról van szó. Minden rendben történt, semmilyen panaszom nem volt vele eddig.

Kb. két hete történt, hogy egyszer evés közben minden rágásnál hangos kattogó hangot adott ki az állkapcsom, ezt követően pedig rendszeresen, főleg alvás előtt kisebb, sokkal halkabb tikkeléseket hallok és érzek azon az oldalon (azt nem tudom eldönteni, hogy a fogam, vagy az állkapcsom adja ki ezt a hangot). Mellé társul időnként gombócérzés a számban, hasonló, mintha nagyon stresszes lennék, de mégsem olyan, inkább, mintha valamilyen nyomás lenne ott.

Rögtön pár nap után felkerestem az orvosom, aki megállapította, hogy az implantátummal nincs baj, nem mozdult el (röntgennel ellenőrizte), a fogpótlás pedig nem mozog. Ekkor megnyugodtam, de utána a következő naptól rendszeressé vált szájrángás azon az oldalon, olyan, mintha valami izom/ideg lefelé húzná azt az oldalt.

Ez az állapot tartott úgy másfél hétig, tegnap az orvosom kivette a fogpótlást és visszatette, ekkor ellenőrizte az implantátumot is. Az arcrángás utána megszűnt, azóta sem tért vissza. Azonban a tikkelő hang és a kényelmetlen, gombócszerű érzés sajnos továbbra is fennáll. Fájdalmat nem érzek, csak nagyon ritkán apró nyillalást, viszont vérzést, sebesedést nem tapasztaltam.

Mi lehet a probléma, mikortól derül az ki, hogy ez csak valami átmeneti baj, vagy komolyabb? Talán fontos információ, hogy konkrétan azóta vannak panaszaim, hogy egyik nap légzésgyakorlatokat végeztem jóga keretén belül (légzésvisszatartás egy vagy másfél percig), e gyakorlatok után nem sokkal volt a kattogással kísért evés.

Előre is köszönöm szépen a segítségüket!
László

Fogászati beavatkozás.

Tisztelt Orvosok! Komoly fogászati beavatkozás előtt állok. Felső híd, fogsor levétel,foghuzasok ciszta eltávolítása. Közben kiújultak a visszatérő emésztőrendszeri problémáim, puffadás, émelygés, gyomorfajas, bélproblemak.. Ez általában eltart jó pár napig mire rendeződik, de közben pár napon belül van időpontom a fogorvoshoz. Elmehetek a problémáim ellenére vagy érdemes új időpontot kérnem. Köszönöm szépen a választ. Üdvözlettel:K. Ferencné

Fogtömês

És ilyen esetben mit tudnak csinàlni a fogammal ha feszíti a tömés?

Fogtömès

Üdv két napja tömték be a fogam kicsi lyuk volt a fogamban

Feszül a fogam a tömés amióta benne van meg úgy érzékeny is a fogam

Mikor menjek vissza aki csinàlta a tömést?
Ha nem múlnak el a panaszaim?

Megvastagodott csonthártya

Tisztelt Fogászat!
Van egy régi megvastagodott csonthártyám a felső fogsorom felett ami most sajnos mégnagyobb lett. Kezd már zavarni és már látszik is hogy púpos ott azon a részem az arcom a szám feletti részen. Nem fáj nem érzékeny mégis kezdek aggódni miatta. Mit lehet vele kezdeni? Van e rá valami gyógymód a vésésen és faragáson kívül? Válaszukat köszönöm szépen. Tisztelettel: S. Bernadett.

Fekélytől fogfájás?

Üdvözlöm!
Az lenne a kérdésem, lehetséges, hogy fogíny fekélynél nem csak azt érzem hogy az íny nagyon feszül, hanem kimondottan egy fognál érzem azt mintha az ideget tépnék ki belőle?
Előre is köszönöm!
Renáta.

Idegregeneráció

Kedves Orvosok!

2023. augusztus 24-én a SOTE Orális Medicina szakrendelésén jártam nem múló ajakgyulladás miatt. Az alsó ajkam belső nyálkahártyájából biopsziát vettek, aminek az eredménye negatív. A kimetszett darab mérete 10 mm x 5 mm x 5 mm. Figyelmetlenségből egy varratdarab a nyálkahártyámban maradt, amit a beavatkozás után 4,5 hónappal eltávolítottak. Az augusztusi kimetszés után fél évvel vettem észre, hogy egy hegszövet képződött, aminek a mérete az idő előrehaladtával csökkent. Az alsó ajkam izmai a hegszövet miatt feszülnek és az alsó ajkam érintésre érzékeny egy ponton. A beavatkozás óta lassan, de javult a helyzet. A kérdésem az, hogy mivel tudom segíteni az idegregenerációs folyamatokat, s mit tehetek annak érdekében, hogy az időnként fájdalommal járó kellemetlen érzéseket csökkentsem. Az is érdekel, mennyi idő alatt képesek regenerálódni a szövetek. Válaszukat és segítségüket előre is köszönöm.

Üdvözlettel,
K. Melinda

műfogsor

Tisztelt DR úr!
Kivehető műfogsort készitettek kb. fél éve. A felsőt, ha nehezen is, de ragasztással sikerült megszoknom, viszont az alsó teljesen hordhatatlan. Sokat állitottak rajta , ragaszgattuk, de nem jó, állandó hányinger érzés van,, igy csak a felső van bent. Érdeklődni szeretnék, hogy esetleg más módon hogyan lehetne ezt használni, esetleg inplantátummal vagy más módon? Cukrot javasolt a fogorvos, hogy szopogassak, de azzal sem jobb. Köszönöm a választ.
Éva

Bölcsesség fog

Tisztelt doktor Úr/Hölgy!
Kihúzták a bölcsesség fogamat hétfőn szombaton elkezdett zsibbadni a szám és a nyelvem. Mi lehet a probléma?

Injekció

Kedves Dr Nő/Úr!
A lányomnak tömték és húzták is már a fogát. Mindig kapott elötte érzéstelenítő injekciót. Amikor kijött a váróba pár percen belül azon az oldalon ahol éppen kezelést fog kapni, az szája széle bedagadt olyan volt mintha fel lenne töltve a szája. (15 éves). Ez normális reakció?
Köszönöm válaszát!

Gyökér kezelt fog fájdalma

Tisztelt Doktor!

Azzal a kérdéssel fordulok önhöz hogy lassan kettő gyökérkezelni kellett a felső hátsó fogamat viszont ez a fog továbbra is panaszos viszont néha úgy érzem hogy az alsó hátsó fogam is fáj az lehetséges hogy a felső gyökérkezelt fog fájdalma át sugárzik az alsó fogba és hogy ilyenkor mi a teendő? Mindenképpen ki kell húzni mind a kettő fogat vagy újra gyokerkezelni kell?

Köszönöm szépen a válaszát!

Fogzománc

Tisztelt Dr. Úr/Nő!
Abban kérném segítségüket, hogy kisfiam fogai zománchiányosak és azt a tanácsot kaptam rá hogy kenjem fluoridos ecsetelővel. A gyógyszertárban elmex ecsetelőt tudták csak adni melyet viszont 6 éveskortól ajánlanak. A kérdésem az lenne hogy a 4 éves kisfiam esetében is alkalmazhatom e ezen terméket?