A fogorvos válaszol

A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.

Bölcsességfog okozta fájdalmak

Tisztelt Doktor Úr/ Nő!

Egy összetettebb, két hónapja fennálló problémával fordulnék Önhöz, amivel kapcsolatban eddig egy fogorvos sem tudott tanácsot adni. Volt egy rágófogam, amit sajnos csúnyán elhanyagoltam, ideiglenes töméssel nem mentem vissza, el is halt a fog, egyszercsak kiesett a helyéről, de az allja benne maradt az ínyemben. Nem okozott ezen kívül panaszt, jópár hónappal később tudtam a vírushelyzet miatt elmenni vele fogorvoshoz, aki rögtön a szájsebészetre irányított. Ki is húzták, nagyon sokáig próbálták és széjjeltörték, mire kijött, nagyon mély gyökere volt és sokáig vérzett is. Rá két napra iszonyúan erős fülfájás és nyelési nehezítettség jött elő, ami a mai napig fennáll, olyan mintha fájna az egész arcom és a felső fogsorom is, ez a fájdalom szüntelen. Kaptam rá 3 antibiotikumot is, egyik se hatott. Majd ezután 3D CT vizsgálat is készült, ami viszont nem mutatott gyulladást vagy esetleg bent maradt foggyökeret. Viszont a jobb alsó bölcsességfogam csak részben tört elő egyenlőre (ezen kívül nincs vele panaszom csak ritkán, olyankor az íny kicsit fáj ott), épp növésben van, és nagyon közel van egy ideghez a CT alapján. A fejfájfalmaimhoz pár hete nagyon erős ízületi fájdalom/zsibbadás társul testszerte. Nagyon sok orvost bejártam már, koponya CT től a Lyme-kór teszten át minden készült, minden negatív, jelenleg szklerózis multiplex az amire még vizsgálnak, de a legtöbb orvos szerint tekintve hogy a foghúzással kezdődött a problémám, fogászati eredetű bajt lehet, a fogorvosok viszont azt mondják, nem ez a baj és elküldenek..Ön szerint lehetséges, hogy a húzott fogam nagyon gócos volt és annak a baktériuma okoz ilyesmiket a véráramba jutva és szétterjedve? Mert ilyet is mondtak már.. a vérképem jó, fehérvérselytem kicsit magasabb,süllyedésem viszont alacsonyabb, amiről olvastam hogy bölcsességfog problémákat jelezhet. Ön szerint esetleg van esély rá hogy a bölcsességfogammal van gond? Húzassuk ki? Az állkapcsom az előző húzás óta kattog, kicsit félek tőle. Illetve tud e bármit javasolni, esetleg szájüregi baktérium tenyésztést vagy bármit.. előre köszönöm a válaszát, a legjobbakat kívánva,
Enikő

Metszőfog elmozdulás

Üdvözlöm!

A múlthéten minimális ütés inkább koccanás érte a jobb oldali felső metszőfogam és úgy érzem elmozdult a helyéről. (A fogaim között nagy hézag van ezt a fogamat nem támasztja oldalról egyik mellette álló fog sem.) Ha összeharapok érzem, hogy nem úgy van mint korábban.Nagyon megijedtem azóta nem merek ráharapni, összeérinteni sőt enni sem nagyon….Elmentem fogorvoshoz csinált panoráma illetve egy kis röntgent mindent rendben talált. Azt mondta várjak hátra visszaáll eredeti állapotába. Rettegek, hogy elkezd mozogni. Azt mondta esetemben ha mozogni fog és sinezni kell az nagyon hülyén nézne ki ha nem tudom megszokni ezt az állapotot esetleg fogszabályzó segíthet….de az felnőtt korban elég húzós áron van….nagyon meg vagyok ijedve nem tudom mennyire erős a fogam nem tudom szabad e ráharapni a fogorvos szerint nem mozog, megnézte de én ennek ellenére nagyon furcsának érzem…. Attól tartok ha elmozdult akkor labilissá vált és egy rossz mozdulat ….és ott lesz a baj. Az elmondottak alapján Önnek mi a véleménye? Tényleg van esély rá,hogy rendeződjön? Van okom az aggodalomra? Vagy túlreagálom ? Válaszát elore is köszönöm!
Maradok tisztelettel : N.K.K.

gyökérkezelés szájzárral

Üdvözlöm! mozgássérült vagyok, kerekesszékkel közlekedem, a szájzár az erőkifejtés okán alakult ki. Sajnos az utóbbi 2hónapban, kihúzták a bölcsességfogam, baloldalt alul és a mellette lévő fogat bekellett tömni, viszont azóta érzékeny és a kezelést foghúzással oldanák meg,a mit nem szeretnék, ezenkívül ugyanezen oldalt,, felül érzékennyé kezd válni szintén 7-es rágó is.
valami kezelést tudnának vállalni és körülbelül milyen árban
köszönöm
Parti Angéla

Foghúzás után

Tisztelt Doktor Úr/Nő!

Szerdán kihúzták a 6-os, illetve a bölcsességfogamat is, azonban egyiket sem varrták. A 6-os (gyulladt volt)már 2-3 nap alatt össze is húzódott szépen, a 8-as viszont ugyanúgy néz ki, iszonyatosan fáj. Antibiotikumot írt fel az orvos, amelyet szedek is az előírtak szerint.

A kérdésem a bölcsességfogammal kapcsolatos, mennyire normális, hogy abszolút nem húzódik, fájdalomcsillapító nélkül kb. létezni sem tudok, illetve meleg, sós vizes öblögetés során alvadt vér, nyálkás szövet távozik onnan?

Előre is köszönöm!
Lilla

Állkapocsízületi/rágóizom probléma

Tisztelt Doktor Úr/Doktornő!

2017-ben jelentkezett először gnatológiai panaszom, amit elsősorban az arcom aszimmetriáján vettem észre, majd fokozatosan erőteljes, mára már állandó, jobb oldali arcfájdalom is kialakult. Abban az évben (február környékén) műtötték ki a jobb alsó bölcsességfogamat, ami a második ilyen műtétem volt, 1-2 évvel előtte a bal oldali alsót távolították el sebészeti úton, ami után semmi panaszom nem volt. A jobb oldali műtét helye viszont érzésre és látszatra is máshogy forrott be, hiszen míg a bal oldalon inkább homorú a helye, a jobb oldalon határozottan domború. Nem tudom, hogy ezzel összefüggésben lehet-e, csak azért említem, mert ugyanabban az évben kezdődtek a panaszaim is. Számos helyen jártam már, először a két felső bölcsességfog kihúzását javasolták, ami meg is történt (nem műtét útján), de a helyzet nem javult. Ezután rengeteg gyógytorna-gyakorlatsort kaptam, amelyeket alkalmaztam is, sajnos számottevő eredmény nélkül. Éjszakai harapásemelő sínt hordok, ami szintén csak minimálisan könnyít az éjszakai fogszorításon. Emellett szintén jobb oldali, felső, akut íngyulladást tapasztalok a szájpadlás felőli oldalon, a fogtöveknél, ami tapasztalataim szerint a fájdalom/feszülés mértékével van párhuzamban. Erre az ínygyulladásra sehol sem találtak megmagyarázható okot, az eddigi vélemények alapján nem függ össze az alap problémával, viszont én továbbra is úgy érzem, hogy van kapcsolat a kettő között.

Sajnos ahány helyen jártam, annyi véleményt hallottam. A különféle helyeken a következő megállapításokat kaptam:
– Mély a harapásom, fogszabályzóra van szükség
– Csak a rágóizommal van probléma, ezt okozhatja a stressz, harapásemelő sínnel és gyógytornával kezelhető
– Csak gyógytornával kezelhető rágóizom probléma
– Rágóízületi és rágóizom probléma egyaránt fennáll – szintén fogszabályzó + gyógytorna
– A rendszeres rágózás miatt alakult ki, azzal kell felhagyni (ez azonnal megtörtént, de semmilyen változást nem tapasztaltam)

Ez már sok éve húzódó, egyre zavaróbb és fájdalmasabb probléma (az arcom esztétikáját érintően is egyre romlik a helyzet, hiszen a problémás, jobb oldal már nagyon láthatóan eltér a baltól, sokkal nagyobb, duzzadtabb, “csapottabb”, ami nagy önbizalomhiányt okoz), és kezdek tanácstalan lenni, nem tudom kihez fordulhatnék, mi lehet a valódi kiváltó ok, lehetséges-e gyógytornán kívül valami “határozottabb”, véglegesebb megoldást találni rá, és egyáltalán kezelhető-e a probléma, illetve visszaállítható-e az állkapcsom/arcom az eredeti állapotába.
Ha ezen kérdéseim valamelyikére kaphatnék választ, nagyon hálás lennék.

Előre is köszönöm a segítséget!

Foggyulladas

Hetfon kezelni akartuk egy lyukas fogamat, de tobb injekcio utan sem zsibbadt el( mar korulotte minden zsibbadt) a furas iszonyatosam fajt, igy abba is hagytuk. A doktorno tett be ideigolot, de ez szerdan ki lett veve, talan sima vatta lett beteve es lelett zarva. Aprilis kozepen kell vissza mennem, de tegnap ota kezd luktetni a fog, felek nagyon meg fog fajdulni. Mit tudnek tenni? A kovetkezo alkalommal gyokerkezelnenk, de mi lesz ha megint nem zsibbad le? En mar iszonyatosan felek.. kivul nincs jele a gyulladasnak, de belul gyulladt a fog es most mar kezd fajni is..

foghúzás után

Tisztelt Doktor
Érdeklődni szeretnék, hogy felső gyökérkezelt kettes fog eltávolítása után mennyire normális, hogy úgy érzem mintha azóta a szomszédos egyes fog fájna?
A fog nem volt gyulladt. Esetleg létezik, hogy csak kisugárzó fájdalom? A szájsebész szerint azért fájdogálhat, mert eltávolításra került a támasza.
Válaszát előre is köszönöm.

Fogíny

Tisztelt Doktor!
Kb.két hete elkezdett előtörni a bölcsességfogam és rá egy hétre begyulladt az ínyem. Egy pár fogamnál az ínyemen seb keletkezett. Szombaton ölögettem sós vízzel arra gyanakszom, hogy amiatt. Tegnap elkezdtem meridol szájvizet használni és vettem Vitinne Plusz tablettát. Esetleg tudna valamit ajánlani ami felgyorsítja a gyógyulást?

Válaszát előre is köszönöm!

Foghuzas utána szüni nemakaro fájdalom

Kedves Dr.
Olyan kérdésem lenne hogy kihuzták a jobbfelső 4 esem mer félbetört a fog. Azota visszont nagyon fáj az elöttelevő fog is a szemfog ami eddig nem fájt. A fejem is és az arcom is fáj ill lüktet is. A Huzzás Hétfőn történt, az érdekelne hogy ez normális?

Rezekció

Tisztelt Doktornő!
3 héttel ezelőtt a 15-ös már régebben legyökérkezelt fogam megfàjdult. Elmentem egy doktornőhöz aki megrontgenezte és látta,hogy a gyökértömés nem tart végig és a gyökérvég be van gyulladva. Írt Augmentint amit felszedtem sde egy hét múlva megint fajt ekkor gyokercsucs rezekciót javasolt. Elmentem egy szájsebészhez aki megrontgenezte és nem látta semmi jelét a gyulladasnak és azt mondta hogy ilyen fájdalom csak ép fogbol jöhet de a mellette lévő is gyökérkezelt a másik oldalon pedig sajnos nincs fogam. Tehát nem érti miért fáj. De ha megnyomtam a nyelvemmel a 15. fogamat éreztem a feszitést. Lehetséges az hogy mégis fájhat egy régi gyökérkezelt fog? 2 napja megtörtént a rezekció is. Meddig fájhat rezekció után a fog és mikor lehet terhelni? Köszönöm szépen a segítséget előre is.

Fáj az ínyem

Tisztelt Doktorok!
Pár napja elkezdett fájni bal oldalon leghátul az ínyem, minden nap egyre jobban fáj, ma már rágni is nehéz. Ezen a részen van egy félig kinőtt bölcsességfogam, egyébként más fogproblémám még sosem volt. A kérdésem tehát az lenne, hogy vajon mitől fájhat ennyire? Olyan érzés, mintha az ínyem belsejéből sugározna a fájdalom.
Köszönöm

Foghúzás utáni fájdalom

Tisztelt Doktor Nő/Úr
Február elején a kihúzott fogam helyére felszívódó gézt helyeztek be,amit eddig soha nem tapasztaltam.Azóta is még lüktet feszít. Szeretném kérdezni hogy ez normális reakció ilyenkor,vagy elképzelhető hogy allergiás vagyok rá és ki kell vetetnem ??
Köszönöm válaszát