A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
Jó napot! Elől 2 rossz fogamat húzták, a mellette lévő kettőt csiszolták és koronát tettek rájuk. Ennek már kb. 15 éve. Egyre többször érzem, hogy érzékeny, van hogy fáj. Az lenne a kérdésem, hogy ha a csiszolt 2 fog is rossz, esetleg húzni kell, milyen lehetőség van a 4 fog pótlására? Újabb 2 fogat kell csiszolni és már 6 koronám lesz? Köszönöm a segítséget!
Tisztelt Uniklinik! A problémámmal igazából nem tudom hova fordulhatnék. Még szeptemberben eltávolították az egyik (bal, alsó) bölcsességfogamat. A fog viszonylag nehezen jött ki, erősen tartott a gyökere, (még a műtét előtt kb 3 héttel be is gyulladt amire akkor antibiotikumot kaptam, az le is vitte a gyulladást), nehezen is gyógyult, nagyon felduzzadt az arcom. Azóta is a foghúzás helye, ami egyébként szinte már teljesen összeforrott enyhén szokott fájni. Nem erős a fájdalom, nem is folyamatos, akkor szokott előfordulni ha pl fogmosáskor nekimegyek, vagy néha elkezdi aztán abbahagyja. Nem látszik kívülről semmi különös. Azért merült fel bennem hogy talán mégsem normális, mert a másik oldalon is történt bölcsességfog eltávolítás (az még tavaly nyár elején) és annál nem merült fel ilyen probléma, nem fáj a helye se. Lehetséges lenne csonthártya gyulladás, vagy bennmaradt fogdarab vagy hasonló?
Szeretném a segítségüket kérni: van egy fekvő bölcsességfogam, ami teljesen az íny alatt fekszik. Mostanában gyakran szokott fájni, mintha picit gennyes is lenne. Cataflamot szedek rá, illetve Corsodyl öblögetőt használok, de nagyon félek, hogy ennek ellenére még jobban begyullad. Szeretném megkérdezni mit tudok tenni az ügy érdekében? Illetve, ha nagyon elkezd fájni, akkor van Önöknél szájsebészet?
A másik gondom pedig, hogy az egyik tömött fogam ráharapásra fájdalmas, sejtem, hogy ez is egy időzített bomba. Próbálok mostanság csak puhát, folyékonyat enni, az egyik oldalon a tömött fog, a másikon a bölcsességfog fájdalma miatt, igy már mindkét oldalon fájdalmas az étkezés. Ezzel még igy egy darabig el tudok vegetálni, de szerintem hosszan nem, illetve félek, ha rosszabb lesz bármelyik, milyen ellátásra számíthatok? Hálásan köszönöm válaszukat!!
Érdeklődni szeretnék bölcsesség foggal kapcsolatban… Bár már korábban 2-öt önök kihúztak, jelenleg a 3.-dik is rosszalkodik… Elkezdett fájni a torkom, majd a fülem is illetve a fog körül az ínyem pirosabb lett. Rendesen mostam, betadinnal kezeltem-végül kaptam dalacin, 2 nap után el is múlt! Kérdésem az lenne, hogy létezik, hogy 3 hét múltán ismételten a fogam miatt a torkom át? Válaszukat előre is köszönöm Tisztelettel és köszönettel Gál Marietta
Márciusban kaptam az első fogamban egy ideiglenes gyógyszeres tömést, ami kiesett. A fogam az elmúlt napokban, nagyon érzékeny lett főleg harapásra, illetve néha olyan érzésem van, mintha feszítene a fogam. Harapni már alig merek vele, illetve fogmosásnál is okoz némi kellemetlenséget ez az érzékenység. Kipróbáltam már fogérzékenységre szájvizet, fogkrémet, de sajnos változást nem tapasztaltam. Szeretném megkérdezni, hogy Ön szerint mi okozhatja, ezt az erős érzékenységet? Létezik, hogy ismét gyulladásban van a fogam? Válaszát előre is köszönöm szépen! További szép napot kívánok!
Tisztelt doktor Úr/ Nő! Jobb oldalon a bölcsességfogam sajnos nem tudott saját magától kibùjni úgymond”beakadt” ami íny duzzanatot és arc duzzanatot, valamit fogfàjdalmat okozott! A héten szerdàn, hál’istennek megtörtént a fog zökkenőmentes eltávolítása, kihúzása. Viszont sajnos semmit nem tudok az ez utáni állapotról! Azzal tisztában vagyok hogy ez hosszú folyamat lesz mire a helye összefor, de az normális ha , a megalvadt béren kívüli sárga színű váladék is található az üregben? Az orvosom kikötötte semmiféle öblögetés ,piszkálás, és tejtermékek éves tilos! De ha öblögetni nem lehet hogy öblítem ki a szám fogmosás után? Válaszait előre is köszönöm! Üdvözlettel: egy tanácstalan első bölcsesség fogát elvesztő páciens
Arról szeretnék érdeklődni, hogy fogágygyulladás szerű tünetekkel, ami egyre kellemetlenebb fájdalmat okoz két fog között az ellátásra kerülhet a jelenlegi helyzetben? Vagy ne is keressem a rendelőmet. Vérzést ugyan nem nagyon tapasztalok, de állandó fájdalom van ha pedig a fogselymet használom akkor pedig ez erősebben mutatkozik. Hiába használok fogselymet folyamatosan és jó pár hónapja olyan termékeket melyeknek segíteni kellene (curasept) egyre fájdalmasabb a helyzet és egyre gyakrabban igényel fájdalomcsillapítót is. Viszont hónapokig nem lehet szerintem fájdalomcsillapítón élni. Köszönöm szépen a segítséget!
Kedves Doktornő/Úr! Történetem egy picit hosszú lesz,még március 17.-n kedden kezdődött.A körzeti fogorvosom 17.-n kedden bal oldalon alul kihúzta a bölcsességi fogamat.(délután)estére kiment az érzéstelenítő hatása,nagyon elkezdett fájni,ezért vettem be cataflamot.Semmit nem használt ezért jeleztem a fogorvosomnak a válasza az volt,vegye be még egyet,és jeggeljem.(húzás után antibiotikumot nem írt fel)ez ment péntek délelőttig,akkor gennyes váladék kezdett folyamatosan ürülni a sebből és még mindig nagyon fájt(enni nem tudtam)ismét jeleztem felé,hogy gond van a válasza ez volt:gyulladásba van mossam erősen,hogy fájjon,vérezzen,hogy tisztuljon.A sebet nem nézte meg, nem tisztitotta ki.Foghúzás után 10 nap múlva(március 27.-pénteken)nézte csk meg a sebet,akkor azt mondta,hogy szépen kezd össze húzodni és akkor írta ki a dalacint,de ne szedjem már be csak legyen itthon.Azóta folyamatosan fáj a bal felemen az arcom és az állkapcsom,és az egyik fogam is elkezdett fájni.Ezt szintén jeleztem neki április 9-n ,akkor azt mondta,hogy szedjem be a dalacint,és szóljak majd,hogy mi van.hétfőig(mai napig)nincsen változás ebben.ezért most kedden(14-n)megkerestem.Jól leb…t és még be is szólt,hogy ő külsőleg nem lát semmit és ne szívassam.Szóhoz se tudtam jutni,úgy meglepődtem a viselkedésén.A kérdésem az lenne,hogy vissza maradhatott-e valami a húzás után ami esetleg csak röntgennel lehet kimutatni?Az elmúlt napok történései alapján még mit kellene csinálnom?Válaszukat előre is nagyon szépen köszönöm! Andrea
Március 15-én lezdett fájni a növő,l bölcsességfogam, bal felül, most már alul is. Akkor már itt vidéken nem vállalzak el, műtétre, szájsebészet bezárt. Majd kiadták a határozatott is. Akkor enyhült is, viszont stombat óta pokoli a fájdalom. Főleg este, és csak erősödik, ma a legrosszabb. Cataflamot szedek rá, de bevettem sajnos 3-at is, de semmit nem enyhít ezen a poklon. Borzasztó erős. Inkább a felső a problémás, fáj jobban, íny alatt van mindkettő.
Viszont így, hogy a gyógyszer sem használ már, már az sem érdekel, ha sokat geszwk be, csak kicsit enyhítene. Ilyen pokolban fájdalomban nem volt részem, csak erősödik. Már az altatón gobfolkodom, legalább bealudmék és nem érzem.
Hogyan bírjam ki a vészhelyzet végéig így? Mit csináljak?
Szép jó estét! Tegnap marha szeles idő után kegyetlen éjszakát éltem át fogfajas erős fül fajassal ma reggel kihúzta doki jobb alsó utolsó előtti fogamat szuvas volt nem zsibadt el beletort de sikerült szetfurni és kiszedni az a problémám hogy a fülem ugyan úgy fáj és néha elég erosen a fog helye és a fél arcom meleg sot teszek a fulemre és fájdalom csillapitot szedek sokáig fog még fájni?
Az alsó 1-es metszőfogamat másfél évtizede gyökérkezelték, azóta soha nem volt problémám vele. 4 hónapja egy átfogó fogászati kezelés keretében a fogorvosom az újratömést javasolta és végezte is el (ennek pontos oka nem volt világos számomra). Onnantól kezdve érzékennyé vált a fog, nyelvemmel enyhén kifele nyomva furcsa, kellemetlen feszülés jelentkezett, ami hónapokkal később sem múlt el. Néhány hete éreztem először lüktető kis-közepes mértékű fájdalmat és enyhe dudort az ínyemen az érintett fognál, de néhány nap alatt elmúlt a fájdalom. A húsvéti hétvége alatt viszont -bár kisebb rásegítésre- gennyes váladék ürült belőle. (Vélhetően keletkezett egy tályog, rajta egy sipolynak (?) nevezett pontocskával a szájüreg felé) Mindezt órákig tartó, lüktető, közepes mértékű fájdalom kísérte. A továbbiakban már nem nyúltam hozzá, azóta sós vízzel öblögetem naponta többször. A fájdalom, lüktetés elmúlt, viszont egy félbevágott borsónyi, sárgás duzzanat látható az ínyemen. Az efféle tályogokról sok rosszat lehet hallani, kérdésem az lenne, mi a teendő ilyenkor, igénybe vehető a sürgősségi ellátás?
Azt szeretném kérdezni hogy van egy 4 tagú híd a felső 4 frontfogamon. Az egyik fogam fáj alatta. Azt mondták ha mégegyszer leesik a híd (15 éve fent van és ezalatt kétszer esett le) , akkoregkozebb ezt nem teszik már vissza mert alatta tul kicsire csiszoltak a fogam 🙁 6 tagu hídra lesz szuksegem sajnos es így uj hídra. Ha tovabbra is fajni fog a fogam, akkor mi tortenik? Érzem, hogy le fog esni lassan megint. 8 éve van utolso korben fent. A híd készítes gondolom nem szamit surgossegi beavatkozasnak:-( fog nelkul maradok? Azert mégiscsak frontfogak:-(