A fogorvos válaszol

A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.

Foggyökérhártya gyulladás?

Tisztelt Klinika!

A gyenge fogállományom miatt 2009-ben alsó-felső (teljes) korona felhelyezésére került sor, amely nagyon jól funkcionált, azonban az erősödő ínysorvadásom miatt a foggyökerek többsége szabaddá vált. Félve a foggyökerek további gyengülésétől és a fogak romlásától, 2016 augusztus-szeptember hónapban sor került az alsó-felső korona cseréjére. Kb. fél év elteltével enyhe fogfájás jelentkezett, hol a felső, hol az alsó fogaknál, nem meghatározható helyen, azaz nem tudtam egyértelműen beazonosítani a fájdalom helyét. Egy idő után már nemcsak a fogaim, de az ínyem, sőt az állkapocs csont is elkezdett fájni, hol gyengébben, hol erősebben. Felkerestem a fogorvosom, tanácsát kértem, de érdemi előrelépést nem tudott javasolni. Felkerestem egy szájsebészt is, aki TIT előadást tartott számomra, hogy tudniillik mi a fog, és mi a csont, és egyáltalán…. de megoldást ő sem javasolt, feltehetően amiatt, mert a kiselőadását meglehetősen rosszul reagáltam le (magyarán: összevitatkoztunk). Visszamentem a fogorvosomhoz, csak széttárta a kezét, javaslat semmi… A fokozottabb szájápolással próbáltam elébe menni a további fájásoknak, de minden próbálkozásom sikertelen, itt tartok jelenleg, azaz fáj a fogam, fáj az ínyem, fáj az állkapocs csont. Milyen tanácsot tudna adni számomra?

Gyökérkezelés után….

Tisztelt Doktor Nő/Úr !

December elején,jobb felső 4-es fogam picit érzékeny volt, ezért felkerestem a fogorvosomat hogy biztos lukas, tömjük be. Látszólag jó volt a fog, épp, hogy csak a “piszkálóját” tudta beledugni a lyukba, de miután kifúrta azt mondta, hogy nagyon szuvas volt. A tömés után jelezte, ha hidegre melegre érzékeny lesz, vagy továbbra is probléma lesz vele, gyökérkezelni kell. Decemberben egész hónapban fájt,(nem elviselhetetlenül, de folyamatosan minden nap érzetem, hogy ott van valami baj. ), ezért januárban (az én orvosom szabadásgon volt)egy másik rendelőben elvégezték a gyökérkezelést, egy hét múlva a gyökér tömést, de mikor mentem volna vissza, hogy az ideiglenes tömés helyett véglegesen betömjék jeleztem, hogy még mindig minden egyes nap fáj az a bizonyos gyökérkezelt fogam. Mosásnál, vagy ha megkocogtatom, vagy rágásnál még mindig érzékeny. Ezután kaptam 1 hét antibiotikumot, hogy lehet gyulladás van, majd ettől biztos jobb lesz. Azóta eltelt még 4 hét a fogam még mindig fáj. A röntgen felvételeket közben elküldtem az orvosomnak, aki azt mondta, hogy a gyökér tömés amit lát az jó, de mivel a gyökér vége elég kacskaringós, lehet ez lehet a probléma. Azt mondta várjunk még néhány hetet(bár már 2,5 hónapja várunk ) , és ha nem szűnik meg a fájdalom, akkor szájsebész elvégzi a gyökércsúcs amputációt, mert akkor biztos ott lehet a baj, a gyökér végénél. Ettől a beavatkozástól nagyon tartok, mivel utána olvastam ennek a beavatkozásnak, és nem sok jót írnak róla, és elég hosszú a gyógyulási idő is ahogy láttam. Bár én nem értek hozzá, és lehet tényleg csak ez a megoldás még a húzás előtt. A leírtak alapján esetleg látnak más lehetőséget, vagy tényleg csak a rezekció vagy a húzás lehet. ( ha szükésges röntgenfelvételeket is tudok küldeni)
Nagyon köszönöm, ha válaszolnak.
Üdvözlettel: Pótári Dóra

Fognyaki tömés és gyökérkezelés

Tisztelt Doktor úr/Doktornő!
Fél éve letört a felső hatos egyik csücske (a fog kb egyharmada). A törés mély volt, az ínyszél alá ért. Oldaltömés került bele, ami után fél évig egyre érzékenyebb volt ráharapásnál, fél év után most rosszabb lett, elkezdett nagyon fájni, pulzálóan. Pár napig Cataflamot szedtem, ami alig használt, majd gyökérkezelés lett belőle. A fog egyébként ép volt, nem volt szuvas és nem is volt elhalva. A három gyökérből az egyikben, a tömés felőliben váladékozás volt. Gyógyszeres tömés van benne pár napja. A fognyaki tömés maradt a helyén. Gyökérkezelés után megszűnt a nagyon erős pulzáló fájdalom, de ráharapásnál továbbra is érzékeny és enyhe feszítő érzés is van, kicsit olyasmi, mint amikor a bölcsességfogam készült előtörni. Előfordulhat, hogy a fogbél eltávolítása után a fognyaki tömés továbbra is nyom lágy szövetet vagy ideget? Lehet, hogy a gyulladás addig nem fog megszűnni, amíg a nyaki tömés változatlanul ott marad? Lehet mély nyaki tömés esetén fogmegtartó és koronamegtartó megoldást találni? Segíthet-e ebben az esetben a mikroszkópos gyökérkezelés vagy a fognyaki tömés gyógyszeres alábélelése? A gyökérkezelés 3D CBCT felvétel alapján készült, lehet így is észrevétlen egy gyökérelágazás?
Válaszát előre is köszönöm!

foggyökér hártya gyulladás

Tisztelt Fogászat !Idős ember vagyok. Ezidáig nagyon sokat foglalkoztam a fogaimmal,oly annyira,hogy teljes fogazatom van,néhány tömést eltekintve. Se korona,se pótlás nincs a számban.Rendszeresen járok fogorvoshoz ellenőrzésekre.Soha nem fát a fogam.KIVÉVE ! a mai éjszaka annyira megfájult a bal felső rágófogam,hogy fájdalomcsillapítót kellett bevennem.Eszeveszettül szaladtam reggel a Fogklinikára ahol panoráma rtg-t csináltak és megállapították a köv.:”periodontitis periapicalis chr. 17.No,ami a legborzasztóbb,hogy annyira elvan halva a fog,hogy ki kell húzni. Továbbá az orvos szerint mindkét felső bölcsességfogam is el kell távolítani,mivel azok is gyulladásba vannk.Különben “úgy ránézésre” nem látszik semmi rajtuk.NEKEM AZOK EGYÁLTALÁN NEM FÁJNAK!!A másik problémám az,hogy három éve OSSIKA intravénás injecciót kell kapnom a csontritkulásomra.Ezért a klinikára kell befeküdnöm 3 napra az antibiotikumos preventios kezelések miatt,hogy ki tudják húzni a fogaimat.Kérdésem az lenne,hogy ezen fogpanaszaim nem-e az eddig használt OSSIKA injekció Okozta-e a problémám ,gondolok itt a gyökérhártya gyulladásra.Ön szerint abba kellene-e hagynom az Ossika alkalmazását ?Esetleges válaszát nagy izgalommal Zsuzsa várná.

Fájó fog

Üdvözlöm!
Olyan kérdésem lenne hogy mi lehet a baj ha másfél hete a jobb alsó 7es fogam külső felén lévő lyukat betömték fehér töméssel de most mult hét szombat óta érzékeny lett a hidegre melegre illetve ha ujjal megnyomom tömést fájdalmat érzek de csak a tömés helyén
Előzmények: nyelvemmel észrevettem a lyukat nagyon érzékeny volt hidegre melegre édesre, nem furt a doktor ur csak bekente valamivel és.betömte fehérrel őmlítéskor már egyáltalán.nem volt érzékeny a hidegvízre de most újra kezdte

Válaszát előre köszönöm!

Üdv.: Tóth Ferenc

Fogfájás, repülés előtt

Kedves Doktornő/Doktor úr!
Nagy dilemmával fordulok Önökhöz. Augusztusban volt egy fogam, ami fájdogált. Tömést cseréltek benne, de ráharapásra továbbra is fájt. Egy hete kicserélték a tömést egy gyógytömésre, és azt mondták várjunk egy hónapot, ha továbbra is fáj, akkor gyökérkezelés lesz.
Közben kiderült, hogy két és fél hét múlva el kellene utaznom repülővel, rá egy hétre jönnék haza. A fogam továbbra is fájdogál. Nem azt mondom, hogy úgy fáj, hogy nem bírom, de érzékeny, és folyamatosan érzem. Néha veszek be gyógyszert alváshoz, addig megszűnik ez az enyhébb fájdalom és érzékenység.
Úgy hallottam, hogy repülés során ebből a fájdalomból komoly probléma lehet, teljes gyökérkezelésre viszont már nincs már idő. Esetleg érdemes lenne mégis belekezdeni a gyökérkezelésbe, vagy várni, hátha szerencsém lesz, és az utazásig elmúlik a fájdalom? Ha esetleg mégsem múlna el, akkor tényleg akkora gond lehet ebből a repülés során?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel:
Hajnalka

beletört foggyökér

Kedves Doktor Nő/Úr!Korábban már kérdeztem Önöktől egy sikertelen foghúzás miatt, köszönöm a válaszukat! Sajnos még nincs vége a kálváriámnak, és ismét kérdeznék ezzel kapcsolatban. Hétvégén nem sikerült kihúzni az alsó 6. fogam, beletört az egyik gyökér, a másik pedig teljes egészében bent maradt, hétfőn a szájsebész azt mondta, hogy nem fog hozzányúlni most a gyökérhez, mert gyógyulnia kell a sebnek, nehezebben gyógyulna ha felvágná az ínyem és talán jobban el is fertőződne. Egy hét múlva kell visszamenni, addig elvileg hámosodik a seb, lemegy a duzzanat a fogínyről. Kaptam gyulladáscsökkentőt és fájdalomcsillapítót is szedek, de nem érzem úgy, hogy jobb lenne a helyzet, sőt mintha egy kicsit jobban fájna. Az lenne a kérdésem, hogy ez normáis reakció, nem alakulhat ki nagyobb gyulladás? Hiszen a gyökércsatornán most több kórokozó jut be az állkapocsba. Nem kellenne mégis hamarabb elvégezni a beavatkozást?Válaszukat előre is köszönöm!Üdvözlettel: Ildikó

Ez normális e?

Jó estét. 28 éves vagyok. Bal szemfogam még tejfog es volt rajta egy lyuk (nem fájt) elmentem hogy betömje a dokim, be is tömte. Rá 2 napra erős fajdalom lett,vissza mentem, a töméssel semmi gond sem volt, de idegölözni kezdte injekciót is adott mert fájt, tett bele gyógyszert és utanna ahogy haza ertem borzasztoan fajt, rá 2 napra ujra tett bele orvossagot es tovabbra is fáj,3 nap mulva kell vissza mennem.
Az a kérdésem hogy ez normális e hogy fáj ilyenkor?

Bölcsességfog

Tisztelt Uniklinik,

Kihúzták a bal alsó bölcsességfogamat egy hónapja (feltárásból kellett), szépen gyógyult, de a napokban begyulladt újra, röntgenen látszik hogy benn maradt egy foggyökér darab, gennyes váladék ürül a sebből. Kérdésem az lenne, hogy ilyenkor mi a szokásos kezelési eljárás? Kiveszik azonnal a bennmaradt foggyökeret (ami miatt valószínűleg begyulladt és gennyes a seb)?!

Köszönöm válaszukat

Gyökértömés csere

Kedves Doktor Úr!

A jobb felső 7-es és 8-as fog feletti ínyrészem fáj, amikor hozzáérek, valamint fáj az egész ínyem, a jobb 5-ös és 6-os fogam között rés található, így a gyakran beszoruló étel gyulladást okoz és erős ínyfájdalmat. A jobb oldali bölcsességfogam eltávolításra került 2014-ben. Továbbá fülfájdalommal, fülcsengéssel is jár a problémám, illetve, amikor lehajolok a erős fejfájdalom kíséri. A jobb felső 6-os és 7-es fogam gyökér-kezelve lett szintén, a röntgen képen a 7-es fog alatt gyulladás látható. A 7-es fogam gyökérkezelésének oka azt volt, hogy nagyon erős, egész arcra-fülre-garatra kiterjedő fájdalommal járt, sokáig nem tudták azonosítani a problémát, akkoriban is orvosról orvosra küldtek (pl.: neurológia, Gnatológia stb. ), mire kiderült, hogy a 7-es fog gyulladása okozza, a fog gyökérkezelésével megszűnt a probléma, azonban a mostani tünetek is hasonlóak az akkoriakhoz. Jelenleg is több fogorvosnál jártam már (több általános fogorvos, paradontológus, szájsebész), azonban megoldást nem sikerült találni. A legutóbbi látogatásom során azt a választ kaptam, lehet hogy nem megfelelő gyökértömés okozza, így azt javasolták, hogy keressek fel egy endodontus szakorvost, aki mikroszkópos módszerrel kicseréli a gyökértöméseket. Azonban ez a kezelés elég drága és azt szeretném kérdezni, hogy mit javasol? Ez valóban megoldás lenne a problémámra? Illetve, mennyire lenne időtálló? Nem tudom mennyire fontos információ az esetemben, de mindezek mellett diagnosztizált Crohn betegségem van és jelenleg monoterápiában Salofalk tablettát szedek.

Köszönettel,
Enikő

Gyulladt,gennyes foggal repülés

Tisztelt doktornő,
Az lenne a kérdésem ,hogy nagyon veszélyes gyulladt foggal repulni?amerikabol készülök haza vakaciorol es sajnos par nappal utazas elott kapott el a fogfájás. Annyira fájt ,hogy el kellett menjek orvoshoz.kifurta es megölte benne az ideget es mondta ahogy hazaerek menjek gyokerkezelesre.most már nem érzékeny,de ugy erzem mintha genny lenne a fogamba.piros az inyem és kicsit meg van dagadva.sajnos uj repjegyet nem tudok venni úgyhogy muszály hazarepulnom.nagyon nagy fájdalmakra szamíthatok?remelem nem lehet nagy bajom?az nyem mar 3 napja van bedurranva es afogam nyomasra érzekeny.örülnék ha tudna valamilyen tippet adni hogy éljem túl a repulest.
Elore is koszonom
Simona

Gyökérkezelt fog gyulladás

Két napja fáj a fogam ami 8 éve volt gyökérkezelve és tömve. Elmentem az ügyeletre kiszedték a tömést majd kaptam gyógyszeres ideiglenes tömést és dalacin nevű gyógyszert. Majd két hét múlva egy másik orvos eldönti,hogy kikell-e húzni vagy még menthető valahogyan.Az lenne a kérdésem,hogy normális-e, hogy a kezelés után is borzasztóan fáj és lüktet a fogam? Valamint,hogy ilyen furcsa keserű gyógyszeres ízt érzek olykor mintha szivárogna az ideiglenes tömés alól ? Lesz ettől esetleg valami bajom? Előre is köszönöm a választ!