A fogorvos válaszol

A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.

Íny eltávolítás

Tisztelt Dr. Úr /Nő!
Kérdésem a következő lenne, hogy az őrlő fogaim közt ki esett a tömés, és a lyukba le húzódott a fog ínyem. Míg ott ez az íny nem lehet gyökérkezelni sajnos.
Kérdésem az lenne, hogy hogyan működik ez az így eltávolítás, és mennyibe kerül.

Válaszát előre is köszönöm.

Ez mi lehet?

Szép napot! Letícia vagyok. Egy olyan problémára lennék kíváncsi, mely már elég régóta jelen van a számban.
Az egész a bölcsességfog műtétem után jelentkezett. A jobb oldali felső és alsó bölcsesség fogaim egyszerre lettek eltávolítva, felépülésem fájdalom mentesen zajlott. Ám rá 2 hétre körülbelül, a bölcsességfogaim előtt lévő fogaim (már akkor több mint 1 éve tömve voltak, ugyan is mind a kettő letört egy étkezési baleset miatt) alatt, meg jelent egy kemény duzzanat. Konkrétan az állkapcsomon. Először betudtam annak, hogy biztosan csak a műtét utáni gyógyulás maradék duzzanata. Nem fájt, csak ha megnyomtam, nyomásra olyan érzésem volt, mintha kitolná az egyik tömött fogamat a helyéről. Ijesztő volt, ezért fogorvoshoz fordultam. A Dr. Nem látott elváltozást, nem fájt a fog, de még érzékeny sem volt. Így haza küldött.. (az érezhető dudort nem érezte ). A fogorvos látogatása után, sajnos megtörtént a baj..meg jelent egy pici.. “kinövés” a fog ínyemen, közvetlen a tömött fogam mellet. Jelezném, a fogam még ekkor sem fájt. A duzzanat észlelésekor, vissza mentem volna a Dr.-hoz de covid beteg lettem, így ez elmaradt. Ám miután ki gyonyultam, a kinövés is eltűnt. Viszont most már, nagyobb és keményebb a duzzanat az állkapcsomon. Nyelvemmel érzem a fogam és a “pofim” közti mederben, hogy “törne fel”.. Fogorvosom, tömést cserélne, ugyan is az sérült..
Még mindig nem fáj, csak kellemetlen, mert picit zsibbasztaná az arcom azon részét, illetve ha ásítok feszülő fájdalmam van, de ezeken kívül nincsen problémám.. Mi lehet? Gyulladás?Nagy a baj? Fogorvoshoz, sajnos később tudok csak majd eljutni. Addig is próbálok valami köztes megoldást erre a duzzanatra..
Köszönöm előre is hasznos válaszukat!
Tisztelttel : Letícia

Bele lehet halni egy szuvas fogba?

Kedves Doktor Úr/Doktor Nő!

Pár hónapja vettem észre, hogy a felső fogsoromon, a jobb oldalon, az első nagyőrlő fogamon egy kis fekete valami jelent meg, de mivel mindig is sokat adtam a szájhigiéniámra, ezért gondoltam biztosan nem lehet baj belőle, így nem foglalkoztam vele. Mostanra már akkora a mélyedés, hogy egy fülpiszkálót teljesen fel tudok tolni a fogba, valószínűleg szuvasodás és lassan ki is lyukad az a fog. A fog felett az ínyen megjelent egy nagyon fájdalmas csomószerű valami, körülötte lüktető fájdalom akkor is, ha nem eszem. Olvastam, hogy a szuvasodás miatt, ha elér egy bizonyos szakaszt, akkor baktériumok kerülhetnek a véráramba és bele lehet halni. Ez mennyire hiteles információ? Csak mert magándrendelésre nincs pénzem, a TB járulékomat nem fizetem így nem részesülök fogászati ellátásban sehol. A másik kérdés, hogy jó e, ha hidrogén peroxidot teszek egy fülpiszkálóra és azt szoktam belenyomni a fogba, hogy megölje a baktériumokat?

Köszönöm válaszát,
Sebestyén

Gyulladás

Tisztelt Dr Úr – Nő
Kérdésem az lenne, hogy 5napja jobb oldalon alul a leghatsó fognak a fele le tört, rettenetesen fáj lüktet, illetve oly annyira be gyulladt hogy az álllkapcsom is nagyon fáj és nem bírom ki nyitni a szám, a nyelés is nagyon fáj a nyirokcsomók is be gyulladtak, vettembe gyulladás csökkentő gyógyszert, fájdalom csillapító sem hat, próbáltam öblögetni jegeltem de semmi javulás. Enni sem tudok inni is alig.
Válaszát előre is köszönöm szépen.

Üdvözlettel, Klaudia

Gyökérkezelés után

Jó napot/estét.8-9hete gyökérkezelétek a felső szemfogamatfogamat(akkor került bele a végleges tömés,előtte 3x voltam nála míg zàrható lett).Az inyemen már kezelés előtt távozott a genny erre a fogorvos nem mondott akkor semmit,az arcom abban az oldalban nyomásra érzékeny volt azt mondta ez normális a kezelés alatt utána pár héttel elmúlik.A kérdésem az lenne ha még az arcom inkább csak az orrtövében még mindig érzékeny nyomásra és genny nyomásra még napi 1-2x szivárog mennyire van rendben?Illetve ha ez nem jó akkor mit csinál a fogorvos?Köszönöm

Gyökér kezelt fog

Jó napot.
Kérdésem az lenne hogy másodjára gyökérkezelték a fogam és gyógyszeres tömést is kaptam. Mikor az érzéstelenítő elmúlt nagyon fájt a fogam kb 4 napig.Most is érzem néha a fogam hogy fájdogál,de ha hozzá érek az arcomhoz érzem hogy a fog alatt talán a foggyökér meg van dagadva illetve nyomásra olyan mindha valami menne felfelé a fogamban és kocsit kellemetlen érzés.Belüről picit piros. Normális ez?vagy menjek vele vissza minél hamarabb a fogorvoshoz?.
Köszönöm válaszát.

vérzés

Üdvözlettem!
Innyemen találtam egy piros “pattanást” fogmosáskor illetve fülltisztítóval hozzáérve vérzik, ez mi lehet? Fájdalom nincs, arcduzzanat se és egyéb tünet se. esetleg Afta szerű?
Köszönöm a választ.

elhalt fog

Tisztelt Doktor Úr/Doktornő!

Az egyik fogamban napokig éles, rendkívül erős fájdalom volt, amelyet csak nehezen tudtak fájdalomcsillapítóval és antibiotikummal csökkenteni. Szintén gyulladt ínyem és a fájó fog oka különösen erős fogmosás (elektromos fogkefe csere), mint lehetséges ok volt megjelölve. (Egyik fogam sem, de az említett fájós fog kifejezettem nem szuvas, tömésem nincs, fogkő minimális, fogak általános állapota jó.) A fájós fogat valamilyen védő bevonattal lekenték, ezt és a gyógyszeres kezelést követően a fájdalom szinte teljesen megszűnik lassanként. A CT felvételen a gyökércsúcs gyulladása egyértelműen megállapítható. Szakvélemény szerint gyökércsúcs gyulladása kizárólag elhalt fog esetén jellemző, így a fog gyökérkezelése javasolt. Tekintettel arra, hogy alsó metszőfogról van szó, azt szeretném kérdezni, hogy valóban biztos, hogy a fog elhalt? Nem élhette túl a gyulladást? Mindenképpen szükséges a gyökérkezelés?

Válaszát előre is köszönöm.

Idegsérülés

Tisztelt Doktornő / Doktor úr!

Tavaly decemberében a jobb felső bölcsességfogam érzékeny lett a hidegre. Ekkoriban kezdett el a jobb szemem környéke is “bizseregni”, valamint tályog lett a 15-ös fogam oldalán, az ínyemen. A legrosszabb időszakban “tikkelt” is ugyanez a szemem. Január elején kihúzták ezt a fogam. A tikkelés már elmúlt, a bizsergés csökkent, de nem szűnt meg. Február elején Covidos voltam, ekkor nem tapasztaltam a bizsergést, és a tályog is leapadt, azonban azóta visszajött. Nemrég ezt a fogam is gyökérkezelték, valamint a tályogot kiszúrta az orvosom.
Kérdéseim a következők lennének:
– okozhatja-e a szemkörnyéki bizsergést és tikkelést egy erősen fertőződött fog / fogágy,
– amennyiben leapadt, de visszajött a tályog, illetve a bizsergés, valószínű-e, hogy van valami további góc a fogaknál?

Megtisztelő válaszáért előre is köszönettel.

Letört fog

Kedves Doktor Nő/Úr!
Olyan kérdéssel fordulnék önökhöz,hogy a jobb felső 4-es gyökérkezelt fogamból kiesett a tömés,és letört a fogam eleje. Hátul még van belőle. Nagyon kellemetlen,mert látszik hogy hiányzik egy fogam. Azt szeretném kérdezni,hogyan lehetne pótolni? Mindképpen húzni kell,vagy esetleg van más megoldás is? Elöl csak egy icipicike darabka maradt meg.
Ezen kívül nincs más rossz fogam,bal hátul van 2 barázdatömésem,a bölcsesség fogam most nő.
Nagyon szépen köszönöm a segítséget, jó egészséget kívánok!

Nyitva hagyott fog

Tisztelt hölgyem/uram!

Ismét kétségbeesett kernem a segítségüket! Gyokerkezelt fogam sajnos mar legalabb ket hete nyitva van, ezalatt bevolt tömve gyógyszeres tomessel tobbszor viszont megfajdult alatta igy mondván ez segit a doktor ur nyitva hagyta! Sokat olvastam es kezdek kétségbeesni hogy a sok nyitva hagyott idoszak miatt a fogam annyira befertozodott hogy menthetetlen lesz! Felső négyes fogam! Ma voltam nala ujra ,ugy volt ma begyogytomi es ad ra antibiotikumot de reggelre nyitott allapotban is iszonyatosan megfajdult a fogam, duzzanat nincs viszont ha megnyomom az inyem fölötte akkor faj! Miutan elmondtam a doktor úrnak azt mondta ismét nyitva marad es antibiotikumot kapok. Elvileg ez meggyógyítja, a kérdésemre hogy nyitott allapotban miert faj igy a fogam azt válaszolta “dolgoznak a baktériumok”! Nyitott allapotban viszont pont hogy tele megy baktériummal! Nem kellett volna letomnie ? Ugy erzem nem veszik komolyan a problémámat, röntgen nem keszult a fogamrol!
Felkerestem egy masik rendelőt , ahol holnap megnezik a fogam (ugy gondolom begyogytomik) azt remelem röntgen is keszul rola, illetve a kerdesem az lenne hogy esetemben a gyogytomes mindenkeppen javulást hozna? Felek ujra fajni fog allatta a fog de a nyitva hagyott foggal rosszabbul jarok?! Az antibiotikum szedését megkezdtem ! Kétségbe vagyok esve, válaszukat elore is Koszonom!

Gyökérkezelt fog fájhat arcüreggyulladáskor

Tisztelt Orvosok!
Van egy bal felső 6os fogam, melyet tavaly novemberben mikroszkóppal másodjára gyökérkezelt a fogorvosom. (4 éve volt az első gyökérkezelés a fogon, ami után gyulladás maradt, mint kiderült azért mert volt egy feltáratlan gyökércsatornája még, ami csak mikroszkóppal volt észrevehető) A fog egyébként kis mértékben gyökércsúcson túltömött, ezen második alkalommal sem lehetett segíteni.

Decemberben az első hós kontrollon a gyulladás már kezdett visszahúzódni, 2 hét múlva megyek a 3. havi kontrollra
A gondom ezzel a foggal, hogy ha arcüreggyulladásom van (1-2 éve volt és most is van, jelenleg nátha szövődményeként) akkor azt csak ez az egy fogam érzi meg. Lehajoláskor, nagyobb/erőteljesebb lépéskor pl buszról leszálláskor nagyon fáj, de alaphelyzetben nem.
A fogorvosom tanácstalan volt ezzel kapcsolatban, szerinte az összes felső fognak fájnia kéne ilyenkor, nem csak ennek az egynek.

A kérdésem, hogy valóban ennyire nem szokásos, hogy csak egy fogba sugározzon az arcüreggyulladás általi fájdalom? Illetve ez utal e arrra, hogy a fogat nem lehet megmenteni?

Köszönöm szépen!