A fogorvos válaszol

Állkapocs ízület fájdalom megjelenése gnatológiai vizsgálat után

Jó napot kívánok!

Néhány éve már észre vettem, hogy kopottak a fogaim, szinte valamennyi. Több fogra, főleg a felső metszőkre és az alsó nagyőrlőkre tömés is készült. Ennek oka tisztázatlan, mivel a savhatásokat igyekszem kizárni így fogcsikorgatásra gyanakszom, vagy rossz fogelhelyezkedésre. Fél éve, egy éve észrevettem, hogy kattog a bal, majd időnként a jobb állkapcsom is nyitáskor, fájni eddig nem fájt. Emiatt gnatológusnál voltam, ahol minden irányban mozgatnom kellett az állam, jobbra, balra, előre. Kicsit ő is segítette a kezével, ez néha kellemetlen volt, de nem éreztem, hogy fájt volna. Méréseket végzett egy hideg fémmel, nem fájt, de kellemetlen volt kinyitni olyan nagyra a számat. Hangsúlyozom, eddig nem fájt az ízület. Miután hazaértem észleltem, hogy valami megváltozott, ez már 2 napja. Érzékeny, kicsit mintha fájna az ízület. Önmagában, nyugalmi helyzetben. Azt.mondtak lehet hogy izomláz. Félek, valamit elállíthattak, túlságosan megmozgatták az ízületet, mi okozhatja a panaszt?
A kezelés amit javasoltak nem csupán csillagászati összeg, de szürreális így elsőre. 0-24 órás alsó fogsorra fixen rögzített sínt javasoltak, abban enni, inni élni, majd fogszabályzást és végül visszaépítést. Nehéznek tűnik. A kérdésem, hogy gnatológiai vizsgálat előidézheti az izület fájdalmát? Nagyon meg vagyok ijedve, előtte igaz, hogy kattogott, de nem fájt. Ez már mindig így marad?
Azt mondták a vizsgálat után, hogy az egyik oldalon lejöhetett a porc azért kattog, lehet hogy a vizsgálattal rontottak ezen? Mitől fájhat az ízület, létezik, hogy valóban csak izomláz? Köszönöm szépen, ha tudnak reagálni.

Válasz

Tisztelt Kérdező!

Panaszainak leírása alapján (évek óta fennálló reciprok kattogás) a kezelési tervvel (átmenetileg viselendő terápiás sín) – így látatlanban – egyetértünk. A porc minden szájnyitáskor reverzibilisen kimozdul az ízületből, ez adja a kattogó hangot. Ha a porcot rögzítő rostok elveszítik rugalmasságukat és a száj zárásakor nem tudják visszahúzni a porcot e helyére, az egy erős fájdalommal és szájnyitási korlátozottsággal járó állapotot idéz elő (irreverzibilis discus dislocatio). Ezt megelőzendő javasolt un előre haraptató sínt használni, bár tény, hogy ennek viselése a használat idején sok kellemetlenséggel jár és sok türelmet igényel a páciens részéről. Sajnos a vizsgálat előhozhat olyan fájdalmakat, amiket alapjáraton alig, vagy nem érzett a páciens, ezek nagy valószínűséggel maguktól szűnni fognak.

Üdvözlettel

Uniklinik

Case studies

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Please take a look at our most insightful and impressive case studies!

Before-and-after images and brief descriptions illustrate how various dental issues are transformed into healthy, beautiful smiles.

Our Clinic

Since our founding in 1997, we have aimed to provide your entire family with the highest standard of comprehensive care, from toddlers to great-grandparents. Our specialists cover every field of dentistry, so even complex treatments requiring multiple experts can be solved on-site. The professionalism and coordination of our team is evident throughout the entire care process — from specialist consultations to administrative tasks. Our clinic’s design and technical equipment represent world-class standards.

Our three-story clinic features six modern treatment rooms, a high-tech operating room, and a recovery room for post-surgery rest. The floors are connected by a spacious elevator that is easily accessible for patients with limited mobility or those arriving with strollers.

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk