A fogorvos válaszol

Begyulladt bölcsességfog

Tisztelt Doktor nő / Doktor úr!

24 éves vagyok, a bölcsességfogaim már sok-sok évvel ezelőtt, talán 15 éves koromban kibújtak, de mindegyik csak félig-meddig. Akkoriban a fogorvosom azt mondta, hogy ha nincsenek fájdalmaim, nem zavar akkor nem is kell vele foglalkozni. Soha nem is volt belőle semmi problémám. Most egyik napról a másikra úgy ébredtem, hogy a jobb hátsó bölcsességfogam körül begyulladt az ínyem, eléggé fáj is… elviselhető mértékben, viszont a duzzanat nem nagyon akar lejjebb menni. Azt olvastam, hogy bölcsesség fog gyulladása 2-3 napon belül magától is elmúlik. Azt szeretném kérdezni, hogy számíthatok-e rá, hogy tényleg elmúlik magától vagy fel kéne keresnem egy szakembert ezzel a problémával? A nyirokcsomóim nem gyulladtak be, viszont az arcom elég pufi lett az ínyem körül.
Válaszát előre is köszönöm!

Válasz

Kedves Kérdező!

 

Javaslom, hogy mindenképp keressen fel szakembert, lehetőleg szájsebész szakorvost, az ilyen jellegű panasz és duzzanat tud néha magától enyhülni, de előfordulhat az is, hogy szájzár és komoly gyulladás alakul ki belőle. A gyulladást egy gyógyszeres gézcsíkkal a jelenlegi fázisban viszont általában egyszerűen meg lehet szűntetni. A későbbiekben pedig javasoljuk a fogak eltávolítását is!

 

Üdvözlettel

Uniklinik

Case studies

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Please take a look at our most insightful and impressive case studies!

Before-and-after images and brief descriptions illustrate how various dental issues are transformed into healthy, beautiful smiles.

Our Clinic

Since our founding in 1997, we have aimed to provide your entire family with the highest standard of comprehensive care, from toddlers to great-grandparents. Our specialists cover every field of dentistry, so even complex treatments requiring multiple experts can be solved on-site. The professionalism and coordination of our team is evident throughout the entire care process — from specialist consultations to administrative tasks. Our clinic’s design and technical equipment represent world-class standards.

Our three-story clinic features six modern treatment rooms, a high-tech operating room, and a recovery room for post-surgery rest. The floors are connected by a spacious elevator that is easily accessible for patients with limited mobility or those arriving with strollers.

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk