A fogorvos válaszol

Bizonytalan fogfájás

Tisztelt Klinika!

Ősz elején készítettem panorámaröntgent, kivizsgálás céljából. Ez alapján a fogorvosom a jobb felső 6-os fogamra gyökérkezelést javasolt. Ebben a fogban van egy kisméretű, régi amalgámtömés, de soha semmilyen panaszt nem okozott, nem igazán értettem a kezelés szükségességét, ezért másik fogorvos véleményét is kikértem. Az új fogorvos a röntgen alapján nem észlelt olyan eltérést, ami miatt szükséges lenne a gyökérkezelés, sőt hidegingerrel tesztelte a fogamat. Megállapította, hogy a fogam él, nem is fáj, ezért a kezelést nem végeztük el.
Most így 3-4 hónappal később azt kezdtem észrevenni, ha a nyelvemmel kicsit megpiszkálom a 6-os, 7-es közötti/környéki részt, akkor kicsit kellemetlen érzést vált ki, és ez az érzés hajlamos felkúszni az arcomba az ideg mentén, aztán tompa, feszülő érzésként néha meg is marad, hol erősebben, hol észrevehetetlenül, de nem nevezném fájdalomnak. Ha nem ingerlem szándékosan, vagy nem figyelek rá, nem is érzem. Az esti, éjszakai órákra jellemzően megnyugszik, és nem zavar a pihenésben. Van, hogy napokig nem is jelentkezik. A fogaim nem érzékenyek sem hidegre, sem melegre, de még étkezéskor sem okoznak gondot.
Elképzelhető, hogy mégis van valamilyen megbúvó, alattomos probléma, amit az orvosom nem vett észre? Vagy egy esetleges ínygyulladás okozhatja a fenti tüneteket? Az eset mihamarabbi kivizsgálást igényel, vagy megvárhatja a következő check-up idejét? (Félévente járok ellenőrzésre.)

Válaszukat előre is köszönöm!

Válasz

Kedves Kérdező!

Először is, a panoráma röntgen jellegéből adódóan sajnos nem minden esetben kielégítő vizsgálati módszer. Sem az új szuvasodásokat, sem esetleges, a fog gyökércsúcsán lévő elváltozásokat, főleg felső fogak esetében nem lehet pontosan diagnosztizálni rajta.

Panaszait sok minden okozhatja. Amennyiben nem múlik el, úgy CT felvétel készítése a következő lépés, de ezt előzze meg egy alapos fogkőszedés, hogy az esetleges ínygyulladást ki lehessen zárni.

Üdvözlettel:

dr. Kovács Kitti

Case studies

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Please take a look at our most insightful and impressive case studies!

Before-and-after images and brief descriptions illustrate how various dental issues are transformed into healthy, beautiful smiles.

Our Clinic

Since our founding in 1997, we have aimed to provide your entire family with the highest standard of comprehensive care, from toddlers to great-grandparents. Our specialists cover every field of dentistry, so even complex treatments requiring multiple experts can be solved on-site. The professionalism and coordination of our team is evident throughout the entire care process — from specialist consultations to administrative tasks. Our clinic’s design and technical equipment represent world-class standards.

Our three-story clinic features six modern treatment rooms, a high-tech operating room, and a recovery room for post-surgery rest. The floors are connected by a spacious elevator that is easily accessible for patients with limited mobility or those arriving with strollers.

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk