A fogorvos válaszol

Bölcsességfog / Íny gyulladása / Lyuk keletkezése az ínyen

Üdvözlöm!

Már egy éve, hogy elkezdett nőni a bölcsességfogam, először a jobb oldalon majd ebben az évben a bal oldalon is. A problémám a jobb oldalival van, először szépen kidugta a fejét majd félig kinőtt, de eközben fogmosás alatt észrevettem, hogy rés van a fog illetve az íny között ahova bemehet sokminden… gyulladás eddig nem volt, majd most egy hete nagyon fájlaltam az íny részét, begyulladt, két-három napja pedig megjelent egy lyuk rajta…Úgy kell elképzelni, hogy a félig kinőtt fogam feletti íny részen helyezkedik el. Sajnos nincs egészségbiztosításom, így a sürgősségi fogászaton ingyenesen nem láttak el. Szedek Antibiotikumot, hátha leviszi a gyulladást. Válaszukat előre is köszönöm

Válasz

Kedves Kérdező!

Ha az antibiotikum levitte a gyulladást, akkor figyelni kell arra, hogy nagyon alaposan mossa fogkefével ezt a területet, ezzel esetlegesen elkerülheti újabb gyulladás kialakulását. Azonban érdemes lenne szájsebész szakorvossal konzultálni arról, hogy vajon lesz-e elegendő hely a szájában a fog számára, nem lenne-e érdemesebb eltávolítani. 

Üdvözlettel

Uniklinik

Case studies

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Please take a look at our most insightful and impressive case studies!

Before-and-after images and brief descriptions illustrate how various dental issues are transformed into healthy, beautiful smiles.

Our Clinic

Since our founding in 1997, we have aimed to provide your entire family with the highest standard of comprehensive care, from toddlers to great-grandparents. Our specialists cover every field of dentistry, so even complex treatments requiring multiple experts can be solved on-site. The professionalism and coordination of our team is evident throughout the entire care process — from specialist consultations to administrative tasks. Our clinic’s design and technical equipment represent world-class standards.

Our three-story clinic features six modern treatment rooms, a high-tech operating room, and a recovery room for post-surgery rest. The floors are connected by a spacious elevator that is easily accessible for patients with limited mobility or those arriving with strollers.

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk