A fogorvos válaszol

Foghúzás utáni csontosodás

Tisztelt Doktornő / Doktor úr!

Idén januárban húzták ki a jobb felső bölcsességfogam, mely már régóta panaszos volt. A húzás helye azóta is érzékeny, az íny soha nem fedi tökéletesen a problémás részt. Fél évvel a húzás után végzett röntgenen az látszik, hogy nem csontosodott be megfelelően (esetleg a csont szívódik felfelé) az érintett terület, annak ellenére, hogy a húzás után nem volt probléma a keletkezett vérröggel. Az arcüregem is enyhén gyulladt a kérdéses terület felett. Ezeken felül gyakorta bizsereg is az arcom a húzásnak megfelelő oldalon (fül, arcüreg környékén). A fogorvos azt mondja, hogy idő kell neki, én azonban úgy gondolom, hogy a problémás terület inkább egy góc (ami talán a kérdéses terület és az előtte lévő fog között tasakból fertőződhetett be), amit orvosolni kellene.
Önök szerint mi lehet az oka a nem megfelelő csontosodásnak, és milyen teendőim lennének?

Válaszukért előre is köszönettel.

Válasz

Kedves Kérdező!

Hasonló esetekben az első lépés mindenképpen egy fogászati CT felvétel készítése lenne, hiszen a pontos viszonyokat, az arcüreg állapotát csak ez a képalkotó eljárás mutatja meg pontosan. Ezzel a felvétellel kellene felkeresni egy szájsebész szakorvos kollégát, aki a felvétel elemzésével, szájvizsgálatot követően tud Önnek pontosabb információval szolgálni.

Üdvözlettel:

Uniklinik

Case studies

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Please take a look at our most insightful and impressive case studies!

Before-and-after images and brief descriptions illustrate how various dental issues are transformed into healthy, beautiful smiles.

Our Clinic

Since our founding in 1997, we have aimed to provide your entire family with the highest standard of comprehensive care, from toddlers to great-grandparents. Our specialists cover every field of dentistry, so even complex treatments requiring multiple experts can be solved on-site. The professionalism and coordination of our team is evident throughout the entire care process — from specialist consultations to administrative tasks. Our clinic’s design and technical equipment represent world-class standards.

Our three-story clinic features six modern treatment rooms, a high-tech operating room, and a recovery room for post-surgery rest. The floors are connected by a spacious elevator that is easily accessible for patients with limited mobility or those arriving with strollers.

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk