A fogorvos válaszol

Fogkorona

Jó napot kívánok

Alul-felül fém kerámia körkoronám van.Felsö több éve meg van problémám nem volt vele egész addig míg 2 éve alsora is korona került.
Az alsó már az elején hátul nagy volt azt korrigálták, még a próba ragasztás alatt lepattant belőle egy darab azt szintén javították végleges ragasztás előtt.
Utána kezdődött hogy a felsőből tört le darab utána az alsóból egyre több helyen.
Mikor hátul kisebbre vették elől nem igazitottak,lehet vajon ez a probléma?
Néha éjszaka ébredek arra hogy szoritom a fogsorom lehet ez miatt is hogy nem teljesen igazodik a két fogsorom egymáshoz?
Meg még az lenne a kérdésem hogy a felsőből ami lepattant azt lehet esetleg javítani mert sajnos pont elől van vagy teljesen le kell cserélni?
Válaszukat előre is köszönöm

Válasz

Kedves Kérdező!

Ideig-óráig javítható kisebb sérülés a már végleges beragasztott pótláson.

Egyrészt egy alsó-felső körhíd esetében javasoljuk az éjszakai harapásemelő sín használatát. Másrészt, leírása alapján problémáinak kezdete az alsó pótlás készítéséhez köthető. Előfordulhat, hogy az okkluzió, a fogak érintkezése nem lett megfelelően beállítva. Ez magyarázná az éjszakai szorítást is (amennyiben a pótlás beragasztása után kezdődött) , illetve a lepattanásokat. Mivel egy rosszul beállított okkluzió komoly problémákat tud okozni, javasolnék egy gnatológiai szakkonzultációt.

Üdvözlettel:

Uniklinik

Case studies

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Please take a look at our most insightful and impressive case studies!

Before-and-after images and brief descriptions illustrate how various dental issues are transformed into healthy, beautiful smiles.

Our Clinic

Since our founding in 1997, we have aimed to provide your entire family with the highest standard of comprehensive care, from toddlers to great-grandparents. Our specialists cover every field of dentistry, so even complex treatments requiring multiple experts can be solved on-site. The professionalism and coordination of our team is evident throughout the entire care process — from specialist consultations to administrative tasks. Our clinic’s design and technical equipment represent world-class standards.

Our three-story clinic features six modern treatment rooms, a high-tech operating room, and a recovery room for post-surgery rest. The floors are connected by a spacious elevator that is easily accessible for patients with limited mobility or those arriving with strollers.

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk