A fogorvos válaszol

fogtömés

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Egy héttel ezelőtt fogorvosnál voltam, aki három fogamat is betömte. Apró felszíni tömések voltak két hátsó őrlőfog és egy kisőrlő szóval semmi komoly, viszont mivel én félek és nem is bírom annyira a fogászati kezeléseket szinte minden esetben kérek spray érzéstelenítőt majd injekciót. Ismerem ezeknek a szereknek a hatásait és már akkor éreztem hogy valami nincs rendben amikor a szokásosnál hosszabban és nagyobb felületen nem éreztem semmit. Másnap alig tudtam kinyitni a számat annyira fájt és ez a helyzet bár valamelyest javult még mindig gondot okoz, ha ásítók akkor a legrosszabb, nem tudom az izmokat vagy az idegeket sértette-e meg, de az biztos hogy valamit elszúrt (szó szerint). A kérdésem az lenne, hogy ha később sem szűnik meg ez az állapot kihez forduljak?
Válaszukat előre is köszönöm.

Válasz

Kedves Kérdező!

Elmondása alapján valószínűleg alsó fogait kezelték. Ilyen esetben nem közvetlenül a fogak mellé szoktunk szurit adni, hanem az állkapocs belső, mélyen fekvő területére, melyet rágóizmok fednek. Ez az idegágat egy magasabb ponton érinti, az az alatt lévő terület teljes zsibbadását okozva, ezért érezte Ön, hogy nagyobb felületen nem érez semmit.

A szuri beadása közben keressük azt a pontot, ahol ez a vastag idegköteg a csontba lép. Ilyenkor sajnos az izmokon át, azok között kell vezetni a tűt. Ez később, pár napig izomláz szerű fájdalmat, szájnyitási korlátozottságot okozhat. Ez egy általános következmény, amivel sokszor találkozunk, és rendszerint egy hét alatt rendeződni szokott.

A folyamat gyorsítása érdekében lehet oldani az izmok “kötöttségén”. Kicsit olyan ez, mikor az izomlázra rányújt az ember. Nagyra kell nyitni, amekkorára csak tud, és kézzel picit “túlfeszíteni” óvatosan. Ezt párszor kell ismételni egy nap. Panaszai el fognak múlni.

Üdvözlettel:

Dr. Kovács Kitti

Case studies

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Please take a look at our most insightful and impressive case studies!

Before-and-after images and brief descriptions illustrate how various dental issues are transformed into healthy, beautiful smiles.

Our Clinic

Since our founding in 1997, we have aimed to provide your entire family with the highest standard of comprehensive care, from toddlers to great-grandparents. Our specialists cover every field of dentistry, so even complex treatments requiring multiple experts can be solved on-site. The professionalism and coordination of our team is evident throughout the entire care process — from specialist consultations to administrative tasks. Our clinic’s design and technical equipment represent world-class standards.

Our three-story clinic features six modern treatment rooms, a high-tech operating room, and a recovery room for post-surgery rest. The floors are connected by a spacious elevator that is easily accessible for patients with limited mobility or those arriving with strollers.

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk