A fogorvos válaszol

Gyökérkezelés lesz a vége?

Tisztelt Doktor úr / Doktor nő!

November 2. án tömték be a bal felső 6-os fogam, mert eléggé érzékeny volt, fájt rendesen. Az orvos azt mondta, nem kell gyökérkezelni, elég tömni. November 5 től viszont egy isiász betegség miatt folyamatosan szednem kellett erős fájdalom és gyulladás csökkentőket, fekvő beteggé váltam, nem tudtam volna visszamenni az orvoshoz. Nem volt semmi baj a fogammal egészen addig, míg egyik este elég kemény ételt nem ettem, és azóta viszont eléggé fájogat, gyógyszereket is vettem be rá. Rágásra, melegre édesre nem érzékeny, de hidegre nagyon. Ma voltam megint tömetni egy másik fogam, és a doktor úr azt mondta, szerinte ez a tömés miatt van, várjunk még a gyökérkezeléssel, mert lehet a fehértömés a hibája. Megnézte, azt mondta normális, hogy hidegre érzékeny, de az nem tetszik neki hogy néha beleáll és lüktet. Jövőhéten megyek megint ismét tömni, de szeretném tdni, hogy Ön szerint kell e gyökérkezelni majd a fogam, vagy sem?

Válasz

Kedves Kérdező!

Röntgen és szájvizsgálat nélkül, pusztán az Ön leírása alapján nem lehet megmondani, hogy pontosan mi lehet a baj. Valóban igaz, hogy egy jól sikerült tömés után igazából fájdalomnak nem kellene lennie.

A hideg érzékenység jöhet abból, hogy nem zár jól a tömés, vagy van egy fognyaki kopás ezen a fogon, akár egy mellette lévőn.

Amennyiben a fog melegre, vagy ráharapásra érzékennyé válik, vagy a hideg érzékenység fájdalmat vált ki, valóban szükség lehet gyökértömésre.

Köszönöm kérdését!

Dr. Kovács Kitti

Case studies

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Please take a look at our most insightful and impressive case studies!

Before-and-after images and brief descriptions illustrate how various dental issues are transformed into healthy, beautiful smiles.

Our Clinic

Since our founding in 1997, we have aimed to provide your entire family with the highest standard of comprehensive care, from toddlers to great-grandparents. Our specialists cover every field of dentistry, so even complex treatments requiring multiple experts can be solved on-site. The professionalism and coordination of our team is evident throughout the entire care process — from specialist consultations to administrative tasks. Our clinic’s design and technical equipment represent world-class standards.

Our three-story clinic features six modern treatment rooms, a high-tech operating room, and a recovery room for post-surgery rest. The floors are connected by a spacious elevator that is easily accessible for patients with limited mobility or those arriving with strollers.

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk