A fogorvos válaszol

Gyökérkezelt örlőfog

Kedves Uniklinik,

Volt egy harapásra és hidegre/melegre érzékeny felső örlőfogam, amit gyökérkezelni kellett. A kezelést követően néhány napig még eléggé fájt a fog, majd szép lassan lett egyre jobb, de az előre tervezett időpontban a gyökértömés még nem volt lehetséges, mert éreztem fájdalmat a fogamban. Ezt követően még ideiglenes tömést cseréltek a fogamban és kitisztították a csatornákat, ami az orvosom elmondása szerint szép tiszta volt, illetve kaptam egy antibiotikum (Dalacin) kúrát is. A fájdalmaim szinte telejsen elmúltak, enni is tudtam a fogamon, így két hete megvolt a gyökértömés. Azt követően néhány napig valamivel erősebb, majd enyhe fájdalom jelentkezett a fogamnál. Azóta erősebb nyomásra, illetve kopogtatásra még érzékeny a fogam, illetve néha nyomást érzek benne. Az orvosom javaslata alapján kezdek egy újabb 5 napos Dalacin kúrát kezdek, mert elmondása szerint a fog körüli szövetek gyulladása okozza a problémát. Mit tudna javasolni a leírtak alapján? Előre is köszönöm a segítséget!

Válasz

Kedves Kérdező!

Kontroll röntgenfelvétel hiányában sajnos nem lehet megmondani, mi okozhatja pontosan a panaszokat. Amennyiben röntgenen a gyökértömés megfelelőnek tűnik, de panaszai mégsem szűnnek, javaslom keressen fel endodonciában jártas szakembert. Elképzelhető őrlőfogaknál számfeletti gyökércsatorna, aminek feltárása és kezelése nagy gyakorlatot igényel. 

Üdvözlettel

Uniklinik

Case studies

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Please take a look at our most insightful and impressive case studies!

Before-and-after images and brief descriptions illustrate how various dental issues are transformed into healthy, beautiful smiles.

Our Clinic

Since our founding in 1997, we have aimed to provide your entire family with the highest standard of comprehensive care, from toddlers to great-grandparents. Our specialists cover every field of dentistry, so even complex treatments requiring multiple experts can be solved on-site. The professionalism and coordination of our team is evident throughout the entire care process — from specialist consultations to administrative tasks. Our clinic’s design and technical equipment represent world-class standards.

Our three-story clinic features six modern treatment rooms, a high-tech operating room, and a recovery room for post-surgery rest. The floors are connected by a spacious elevator that is easily accessible for patients with limited mobility or those arriving with strollers.

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk