A fogorvos válaszol

Gyulladt tejfogak

Tisztelt Uniklinik!

A kisfiamnak sajnos nagyon hamar elromlottak a felső metszőfogai. A két oldalsó már teljesen le van törve, a két elsőből is hiányzik. 2 éves kora óta járunk vele fogorvoshoz. Jelenleg 4 éves és 5 hónapos. Sajnos tavaly decemberben a két oldalsó metszőfoga felett az ínyen megjelent egy-egy pukli. Megnyitották mindkét fogat, az egyikről szépen elmúlt egy ideig de sajnos vissza-vissza tér a gyulladás a másikról viszont azóta sem múlik. Összemegy a pukli de teljesen nem tűnik el. A fogorvos nem akarja még kihúzni neki, tisztogatja de nem múlik. Voltunk másik fogorvosnál is, ő is azt mondta, hogy nem szabad kihúzni. Én viszont nagyon félek mostmár, hogy a lassan fél éve fennálló gyulladás miatt lesz valami baja a kisfiamnak. A maradandó fogak is gondolom, hogy károsodhatnak a gyulladás miatt. Mit tanácsolnak? A fogorvosunk azt mondja, hogy a gyulladt tejfog nem olyan veszélyes, mint egy gyulladt maradandó fog. Ez valóban így van?

Válaszukat előre is köszönöm!

Válasz

Kedves Kérdező!

 

Tekintettel arra, hogy általánosan a metszőfogak 7-8 éves korban váltanak, még valóban nagyon korai eltávolítani őket. Idő előtt eltávolított tejfogak súlyos fogelőtörési és fogszabályozási problémákhoz, állapotokhoz vezetnek. Fontos, hogy a fogorvos általi tisztítást követően a fogat napi rendszerességgel esténként tisztogatni kell, nem csupán fogkefés fogmosással, hanem javasolt fecskendő és tompa végű tű segítségével (javaslom kérjenek a kezelőorvostól) vízzel átöblíteni. Azonban minden esetben egyénileg mérlegelendő, hogy mikor válik indokolttá vagy szükségessé egy tejfog eltávolítása, látatlanban erre konkrétat sajnos nem lehet mondani.

 

Üdvözlettel

Uniklinik

Case studies

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Please take a look at our most insightful and impressive case studies!

Before-and-after images and brief descriptions illustrate how various dental issues are transformed into healthy, beautiful smiles.

Our Clinic

Since our founding in 1997, we have aimed to provide your entire family with the highest standard of comprehensive care, from toddlers to great-grandparents. Our specialists cover every field of dentistry, so even complex treatments requiring multiple experts can be solved on-site. The professionalism and coordination of our team is evident throughout the entire care process — from specialist consultations to administrative tasks. Our clinic’s design and technical equipment represent world-class standards.

Our three-story clinic features six modern treatment rooms, a high-tech operating room, and a recovery room for post-surgery rest. The floors are connected by a spacious elevator that is easily accessible for patients with limited mobility or those arriving with strollers.

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk