A fogorvos válaszol

Miért gyógyul ilyen lassan?

Tisztelt Dr. Nő/Dr. úr!

Március 25-én, Hétfőn lesz 6 hete, hogy kihúzták felülről az egyik rágófogamat, nem a bölcsességfogat, hanem az eggyel előttit. Azóta szűkült a seb, de még most sem húzódott össze teljesen az íny, még mindig belátok, és van olyan része belül, ahol pirosas-vöröses, tehát nem fedi hám. Kérdésem, miért gyógyul ilyen lassan? Kívülről egyébként nem piros, nem duzzadt. Amit magáról a húzásról tudni kell, nem egyben húzta ki az orvos, hanem előtte fúróval darabokra repesztette a fogat, és egyenként húzta ki a 3 gyökeret, az ínyen nem kellett vágást ejteni. Elmondása szerint azért így húzta ki, mert ez a fog 3 gyökerű, esély van rá, hogy nem jön ki egyszerűen, beleszakad. Húzás után megmutatta a darabokat, tehát nem maradt a sebben fogmaradvány. 2 hete voltam megnézetni a sebet, azt mondta, hogy gyógyul ez, illetve öblögessek, ezért elkezdtem napi kétszer Corsodylt használni. Én ennek ellenére nagyon lassúnak érzem a gyógyulást, ha egyáltalán gyógyul, és nem pedig megállt.

Válasz

Kedves Kérdező!

Látatlanban sajnos nem lehet megmondani, hogy az Ön sebe megfelelően gyógyul-e, azonban az elmondható, hogy egy őrlőfog eltávolítása után elhúzódhat annak a folyamata, hogy sima ínyfelszín kialakuljon. A pirosat terület nem jelenti a hámosodás hiányát. Amennyiben pontos másodvéleményt szeretne, kérem keressen fel személyesen másik fogorvost/szájsebészt, vizsgálat nélkül az Ön konkrét életéről pontosabbat nem lehet sajnos megállapítani.

Üdvözlettel

Uniklinik

Case studies

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Please take a look at our most insightful and impressive case studies!

Before-and-after images and brief descriptions illustrate how various dental issues are transformed into healthy, beautiful smiles.

Our Clinic

Since our founding in 1997, we have aimed to provide your entire family with the highest standard of comprehensive care, from toddlers to great-grandparents. Our specialists cover every field of dentistry, so even complex treatments requiring multiple experts can be solved on-site. The professionalism and coordination of our team is evident throughout the entire care process — from specialist consultations to administrative tasks. Our clinic’s design and technical equipment represent world-class standards.

Our three-story clinic features six modern treatment rooms, a high-tech operating room, and a recovery room for post-surgery rest. The floors are connected by a spacious elevator that is easily accessible for patients with limited mobility or those arriving with strollers.

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk