A fogorvos válaszol

Nyitva hagyott fog

Tisztelt Doktor Úr/Nő,

Egy pár napja elkezdett fájni egy tömött fogam és elmentem fogorvoshoz, aki megröntgenezte és úgy látta, hogy gyökérkezelni kell. A gyökérkezelés csak 21-én kezdődik el, azonban addig felnyitotta a fogamat (pulpát) és kezelte gyógyszeresen és klórral. A fog viszont most nyitva marad 21-éig. Jelenleg nem fáj, bár igazából tegnap óta már jelentősen enyhült a fájdalom magától is.
Egy kicsit félek, mivel sok helyen azt olvastam, hogy manapság már csak nagyon indokolt esetben hagynak nyitva fogat. Kérdésem, hogy megfelelő e ez a gyakorlat.

Válaszát köszönöm!
János

Válasz

Kedves János!

Sajnos azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem megfelelő ez a gyakorlat… Kizárólag akkor tudjuk elfogadni ezt az eljárást, ha a fog kinyitásakor olyan mennyiségű genny távozik a fogból, ami lehetetlénné teszi a lezárást. Ebben az esetben is másnap visszarendeljük a pácienst, és megfelelő tisztítást követően lezárjuk a fogat.

Az egész gyökérkezelés sikerének lényege, hogy a fog csatornarendszere szinte “steril” legyen. Minden ember szája tele van baktériumokkal, melyek a természetes szájflóránk részét képezik. A mostani helyzetben csak az a baktérium nem jut le a gyökércsúcsig, amelyik nem akar, nem beszélve arról, hogy az Ön által fogyasztott étel is a csatornába kerül.

Mivel most a gyökércsúcson keletkező váladék (genny, vagy szerózus folyadék) szabadon távozhat a fogból, fájdalmai elmúlnak. Viszont, amennyiben lezárják a fogat, és azt nem előzte meg kellő tisztítás, panaszai felerősödhetnek. Ekkor újra kinyitják a fogát, és megint nyitva hagyják. Rend szerint ilyen “ördögi körben” ragadt páciensekkel szoktunk találkozni.

A nyitva hagyás miatt a baktériumok kolonizálják a csatorna belsejében található dentintubulusokat. Ez gyakorlatilag egy “lakótelep” számukra. Amennyiben a további kezelések alkalmával a csatornarendszer átöblítése nem a szakma szabályai szerint történik, jó eséllyel sikertelen kezelésre számíthat hosszútávon és a gyökércsúcs körül idővel krónikus gyulladás alakulhat ki.

Részemről javasolnám a mikroszkópos gyökérkezelést. Ennél a technikánál nem csak a nagy nagyítás jelent előnyt. Maga az átöblítés technikája is speciális, sokkal komolyabb protokollok vannak érvényben, melyekkel lehet esélye a fog hosszú távú megtartására.

Üdvözlettel:

Uniklinik

Case studies

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Please take a look at our most insightful and impressive case studies!

Before-and-after images and brief descriptions illustrate how various dental issues are transformed into healthy, beautiful smiles.

Our Clinic

Since our founding in 1997, we have aimed to provide your entire family with the highest standard of comprehensive care, from toddlers to great-grandparents. Our specialists cover every field of dentistry, so even complex treatments requiring multiple experts can be solved on-site. The professionalism and coordination of our team is evident throughout the entire care process — from specialist consultations to administrative tasks. Our clinic’s design and technical equipment represent world-class standards.

Our three-story clinic features six modern treatment rooms, a high-tech operating room, and a recovery room for post-surgery rest. The floors are connected by a spacious elevator that is easily accessible for patients with limited mobility or those arriving with strollers.

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk