A fogorvos válaszol

Sipoly foghúzás után ott maradt

Jó napot kívánok!

Volt egy felső rágófogam, ami felett már tavaly július közepe óta ott volt egy sipoly, ami néha felduzzadt, majd kiürült. Panoráma röntgent is csináltak és gyulladás látszott a problémás fognál. Kaptam rá antibiotikumot. De attól sem múlt el. Ekkor a fogorvos gyökérkezelést javasolt, de az egyik csatornát nem sikerült megtalálni, így végül február közepén kihúzattam a szájsebészeten. Szépen meg is gyógyult a fogam helye, de a sipoly vagy valami kis varszerű valami még mindig ott van. Igaz nem gyűlik fel bele semmi és nem is fáj, ha megnyomom. De ott van. Édesapám szájrákban halt meg 6 éve, azért idegeskedem, hogy mi lehet ez a számban. Kell aggódnom emiatt vagy majd elmúlik magától, ha nincs ott a gyulladt fog már?

Válaszát előre is megköszönve, tisztelettel: Tokaji Nóra

Válasz

Kedves Nóra!

Első körben sajnálom, hogy fogvesztés lett a kezelésből.

Ma már az úgynevezett mikroszkópos gyökérkezeléssel ezek a fogak 95%-ban megmenthetők.

Előfordulhat, hogy esetleg a sipoly nyílás egy másik, szomszédos foghoz kapcsolódik, illetve előfordulhat az is, hogy a húzás alkalmával nem sikerült eltávolítani a fog felett lévő cisztát teljes egészében, és az recidivál.

Mindenképpen egy kontrollt javasolnék kezelőorvosánál.

Üdvözlettel:

Uniklinik

Case studies

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Please take a look at our most insightful and impressive case studies!

Before-and-after images and brief descriptions illustrate how various dental issues are transformed into healthy, beautiful smiles.

Our Clinic

Since our founding in 1997, we have aimed to provide your entire family with the highest standard of comprehensive care, from toddlers to great-grandparents. Our specialists cover every field of dentistry, so even complex treatments requiring multiple experts can be solved on-site. The professionalism and coordination of our team is evident throughout the entire care process — from specialist consultations to administrative tasks. Our clinic’s design and technical equipment represent world-class standards.

Our three-story clinic features six modern treatment rooms, a high-tech operating room, and a recovery room for post-surgery rest. The floors are connected by a spacious elevator that is easily accessible for patients with limited mobility or those arriving with strollers.

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk