A fogorvos válaszol

Szürke fogíny

Tisztelt Hölgyem/Uram!
Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy 1 éve gyökérkezelték a fogamat, amit kétszeri alkalomra tudott a fogorvos befejezni. Sajnos a tegnapi napon ráharaptam a nyelvemre, és keletkezett a harapás helyén egy kisebb dudor. Ezen felbuzdulva kezdtem el a szám belsejét tüzetesebben vizsgálni. Ekkor arra lettem figyelmes, hogy az egykori gyökérkezelt fogam alatt az ínyem szürkés árnyalatot öltött. Nem fáj, nem vérzik, viszont nyugtalanít, hogy mi az oka ennek a jelenségnek, amikor az egy elhalt fog. Legjobb tudomásom szerint nem amalgámmal tömték be a fogamat a gyökérkezelés után.
Válaszát előre is köszönöm!

Válasz

Kedves Kérdező!

Látatlanban sajnos nem tudunk diagnosztizálni, ehhez szájvizsgálat, és röntgen felvétel szükséges.

Előfordul, hogy gyökérkezelést követően megváltozik a fog színe, kicsit elszürkül, és ez üt át az ínyén, de előfordulhat a fogon felszívódás/reszorpció is, ami szintén járhat a nyaki harmadban elszíneződéssel.

Kérem keresse fel kezelőorvosát!

Üdvözlettel:

Uniklinik

Case studies

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Please take a look at our most insightful and impressive case studies!

Before-and-after images and brief descriptions illustrate how various dental issues are transformed into healthy, beautiful smiles.

Our Clinic

Since our founding in 1997, we have aimed to provide your entire family with the highest standard of comprehensive care, from toddlers to great-grandparents. Our specialists cover every field of dentistry, so even complex treatments requiring multiple experts can be solved on-site. The professionalism and coordination of our team is evident throughout the entire care process — from specialist consultations to administrative tasks. Our clinic’s design and technical equipment represent world-class standards.

Our three-story clinic features six modern treatment rooms, a high-tech operating room, and a recovery room for post-surgery rest. The floors are connected by a spacious elevator that is easily accessible for patients with limited mobility or those arriving with strollers.

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk