A fogorvos válaszol

Tejfog (oldalsó metszőfog)

Jó napot kívánok!
Kislányom fogával kapcsolatban szeretnék kérdezni. Decemberben töltötte be a 3. életévét és a felső oldalsó metszőfoga (mind a kettő) még mindig nem jött ki illetve hely sincs ahol kibújhatna mert a középső metszőfogai között hatalmas szünet van( ezt apukájától örökölte). Tehát a középső metszőfoga és a szemfoga között csak icipici hely van és láthatóan kevés hely maradt az oldalsó metszőfogaknak ( képet is tudnék róla küldeni).
A szája körül január óta piros pöttyök vannak amik azóta sem múltak el és azt hallottam hogy ez fogzáskor előfordulhat. Most pedig 1 hete hasmenése van igaz nem minden nap de minden másnap legalább és olyankor lazább a széklete és az étvágya sem a legjobb.
1 honappal ezelőtt 1 héten át hőemelkedései voltak de láza egyáltalán nem volt és a kedve is nagyon jó volt nem volt levert. Étvagytalan volt de nem volt beteg és magától helyre jött. A fogára gyanakodtam egyből és már nagyon aggasztott hogy még mindig nem bújt ki neki. Elmentem a fogorvoshoz időpontot kérni neki és sajnos csak 1 hónappal későbbre kapott azaz a mai napra időpontot ( Angliában élünk). Ma megnézte és azt mondta, hogy Ő szerinte neki nincs egyáltalán oldalsó metszőfoga mert nem lehet látni az ínyében a dudort de hogy ez biztosan így van e azt csak egy röntgen tudná megmutatni amit én annyira nem pártolok a káros sugárzás miatt (ha nagyon muszáj lenne akkor természetesen engedném).
A kérdésem tehát az lenne hogy tényleg előfordulhat hogy nincs egyáltalán oldalsó metszőfoga a kislányomnak és vajon fogváltáskor sem lesz majd neki? Kell e aggódnom e miatt? Eddig azt hittem hogy a foga “piszkálja ” mert ki akar bújni de nem tud a pici hely miatt és azért voltak/vannak neki fogzáshoz hasonló tünetei. Tanácstalan vagyok és most már kétségbe estem kicsit. Hamarosan haza költözünk és otthon is el szeretném vinni fogorvoshoz de addig is szeretném erről más fogorvos véleményét is hallani.
Nagyon köszönöm válaszát és elnézést hogy ilyen hosszúra sikerült .
Üdvözlettel
Anita

Válasz

Kedves Anita!

Röntgen felvétel nélkül sajnos semmilyen plusz információt nem fog tudni adni Önnek senki. A mai modern röntgenek pedig nem jelentenek semmilyen veszélyt a gyermek számára.

A második metszők hiánya viszonylag gyakori jelenség. Amennyiben a röntgen felvételen nem látszanak a fogak, úgy nincs mi kibújjon, és a megfelelő kezeléssorozatot időben el kell majd kezdeni, aminek a legvége egy-egy implantátum lesz, amint gyermeke betölti a 18. életévét. 

Amennyiben megvannak a kis fogacskák, szintén szükség lesz röntgen felvételre, hogy kiderüljön, miért nem tudnak kibújni.

Köszönettel:

Dr. Kovács Kitti

Case studies

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Please take a look at our most insightful and impressive case studies!

Before-and-after images and brief descriptions illustrate how various dental issues are transformed into healthy, beautiful smiles.

Our Clinic

Since our founding in 1997, we have aimed to provide your entire family with the highest standard of comprehensive care, from toddlers to great-grandparents. Our specialists cover every field of dentistry, so even complex treatments requiring multiple experts can be solved on-site. The professionalism and coordination of our team is evident throughout the entire care process — from specialist consultations to administrative tasks. Our clinic’s design and technical equipment represent world-class standards.

Our three-story clinic features six modern treatment rooms, a high-tech operating room, and a recovery room for post-surgery rest. The floors are connected by a spacious elevator that is easily accessible for patients with limited mobility or those arriving with strollers.

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk