A fogorvos válaszol

Utalhat más betegségre a fogak egymás utáni gyulladása?

Kedves Uniklinik!

3 éve az összes rágófogamban kicserélték a töméseket (sajnos már mind tömött). Akkor azt mondták, a tömések annyira mélyek, hogy sajnos bármikor gyökérkezelés válhat szükségessé.
Szűk egy éve panaszos lett a bal alsó 5-ös fogam, kinyitották, gyökérkezelték. Miután kész lett, bal felső 6-osom olyan mértékben elkezdett fájni, hogy a végén már két éjszakát nem aludtam tőle. Röntgenen gyulladás látszott, felnyitották, gyökérkezelték. A kezelése közben a szemközti alsó 6-os ráharapásra fájni kezdett, szintén gyökérkezelés lett a vége (szintén gyulladással a röntgenképen). Mindeközben a másik oldalon felül cserélni kellett egy gyökértömést, mert szekunder szuvasodás indult meg felé. Végül, az ez alatt található alsó 6-osom kezdett el fájni pár napja. Ez éjszaka nem fáj, napközben azonban állandóan, néha nyilalásszerűen. Félek, ezt is gyökérkezelik, miközben lehet nem is fog eredetű a probléma….?

Az lenne a kérdésem, hogy milyen mértékben normális, hogy ezek a tömött fogak egymás után egy éven belül gyulladnak be? Tudomásul vettem a 3 éve elhangzottakat miszerint megtörténhet, de ennyire rövid időn belül és egyszerre? Amennyiben ez nem tipikus, milyen típusú kivizsgálást ajánlanak? Lelkileg már nagyon nehezen viselem az egész procedúrát és fájdalmat, azt hogy minden napom a fogaimról szól, a társas kapcsolataim is kezdik ezt megsínyleni.

(Éjszakai harapásemelőm van, azt hordom, illetve reggel és este is mosom és fogselymezem a fogaim. A neuralgiát mint okot kizártam az alapján, hogy szinte minden fájó fogam más helyen van a számon belül.)

Nagyon szépen köszönöm válaszukat!

Válasz

Kedves Kérdező!

Jelen tudomásunk szerint a fogak elhalását 2 dolog okozhatja. Az egyik, ha egy szuvas részt nem kezelnek, és az eléri a fog élő részét. Mivel a szuvasodás egy baktériumok által okozott betegség, a kezelőorvosnak el kell távolítania a tömés készítés első lépésekor, az üreg kialakításakor az összes fertőzött foganyagot, hogy a töméssel ne “falazza” be a bacikat. És ilyenkor sokszor döntést is kell hoznia. Megpróbálja életben tartani a fogbelet, hátha a tömést követően megnyugszik a fog, vagy azonnal gyökérkezel. A másik ok sajnos pont az, hogy egy készült mély tömést a fog nem élt túl. Nem törvényszerű, hogy ilyenkor a fog elhalása fájdalommal jár. Sőt! Általában ez a folyamat enyhébb lefolyású, sokszor már csak a kialakult gyökércsúcson lévő elváltozás mutatja, hogy baj van.

Tehát a fogak elhalását mindenképpen a szuvas részek, és/vagy a mély tömések okozták. Amennyiben a fogak gyökércsúcsán az elhalás után kialakul gyulladás (ez szinte törvényszerű) az immunrendszerünk egy darabig kordában tudja azt tartani, aztán mondjuk egy megfázás miatt “másra figyel”, és a fogak elkezdenek jelezni. 

Összefüggés más betegségekkel, vagy ilyenkor alkalmazandó szűrővizsgálat (szélsőséges esetektől eltekintve) általánosságban nem ismert. Egy rutin vérkép azonban nem árthat!

Kitartást a kialakult helyzethez!

Köszönöm kérdését!

Dr. Kovács Kitti

Case studies

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Please take a look at our most insightful and impressive case studies!

Before-and-after images and brief descriptions illustrate how various dental issues are transformed into healthy, beautiful smiles.

Our Clinic

Since our founding in 1997, we have aimed to provide your entire family with the highest standard of comprehensive care, from toddlers to great-grandparents. Our specialists cover every field of dentistry, so even complex treatments requiring multiple experts can be solved on-site. The professionalism and coordination of our team is evident throughout the entire care process — from specialist consultations to administrative tasks. Our clinic’s design and technical equipment represent world-class standards.

Our three-story clinic features six modern treatment rooms, a high-tech operating room, and a recovery room for post-surgery rest. The floors are connected by a spacious elevator that is easily accessible for patients with limited mobility or those arriving with strollers.

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk