A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Másfél hónapja a fogorvos elkezdte gyökérkezelni a bal hátsó fogamat. A 3. alkalom után is gyulladás látszódott a gyökéren a röntgenen, ezért specialistához (mikroszkópos gyökérkezelésre) küldött. Oda viszont várni kell, ők fognak jelentkezni az időponttal. Addig is kaptam antibiotikumot (penicillint), de már 3. napja szedem és semmi javulást nem érzek. Igazából a fogam nem fáj, illetve néha érzek szúrkálást az ínyemben; az arcom ami fáj, mintha valami feszítene belül, egészen a szememig, néha olyan mintha valami nyomná belülről a szemem, szinte már zavaróan a nézésbe. Félek, nehogy valami baja legyen a szememnek, mert szerintem már teljesen szét van terjedve a gyulladás az arcom bal felében. A kérdésem az, hogy hathat az antibiotikum a fog megnyitása nélkül? Én úgy tudtam, hogy a fogat meg kell nyitni, hogy a genny távozni tudjon. A fogorvos viszont azt mondta ő már nem nyúl hozzá, mert minden megnyitásnál esély van a baktériumok bejutásának. Meddig szabad ezzel még várni? Inkább menjek vissza hétfőn és húzassam ki? Válaszát előre is köszönöm.
2 hete gyökerkezeltek a felso hetes rago fogam. Muszaj volt mert fajt, vlszinu mikor gyokerkezeltek is valamennyire gyulladt volt. Egy hete kellett volna vissza menjek tisztizasra viszont jeleztek h mar a virus miatt nem tudnak fogadni. Vagyis ket hete nyitva a fogam azota es egyszer se volt tisztitva, mivel biztos h gyulladt le se tudna zarni. Neha szivogatom , illetve oblogetek fogat mosok de nem tudom mi lesz, mert nem akarom h jobban beggyuladjon. Mar eszre vettem h mikor szivom h nem jo szagu , es a szam ph erteket se erzem olyannak, kicsit vizes fulpiszkaloval neztem es akkor picit veres is volt a fulpiszka, nem tudom igy meddig lehetek, vagy lesz e komolyabb baj ha nyitva marad. Sztem kikene tisztitani de arra meg nem fogadnak mar.koszonom valaszat
Tavaly nyáron a 2 frontfogamra cirkon koronákat rakattam. Az egyik frontfogam gyökere egy baleset során még 15 éve kitört, így elhalt a fog, viszont a 15 év alatt a gyökércsatorna elzáródott így nem tudták gyökérkezelni tavaly. A másik frontfog a balesetben letört, nem sérült a gyökere, nem gyökérkezelték. 29 éves lány vagyok, és nagyon megszendvedtem a fogaimmal a tavalyi évet. Nagyon nehezen sikerült olyan fogtechnikust találni, aki csodálatos koronákat készített. 1 hónapja azt veszem észre, hogy az egyik fogam az ínynél a kettes fog mellett egy kis pontban váladékozik. Ez az a frontfog, aminek kitört a gyökere korábban és el van halva. Szeptemberben még készült röntgen, semmit nem mutatott. Voltam 3 hete orvosnál is vele, azt mondta, hogy szépek, az ínyem is és nincs probléma. De most is váladékozik, és büdös. Nyomásra nem érzékeny sehol. Az ínyemen sincs elváltozás. Most nagyon megijedtem, mert tényleg nagyon megszenvedtem ezzel a tavalyi évet. Mi lehet ennek a váladékozásnak az oka? Sajnos el sem tudok menni senkihez a vírus miatt. Meg vagyok ijedve. 🙁 Várom válaszukat, B.Fanni
Az lenne a kérdésem,hogy fogászati irányba menjek e kivizsgálásra az alábbi tünetekkel: az állam bal oldalán (kizárólag a középvonalától balra) érzésváltozásom van pár hónapja, ami abban nyilvánul meg, hogy ha valami ott hozzáér, akkor azt az alsó ajkam bal oldalán bizsergő érzésként is érzem. Fordítva is,tehát ha az alsó ajkam bal részéhez érek,az inger az állam legaljáig fut. Ilketve ha ráharapok valamire az alsó metszőfogakkal,akkor egy enyhébb fájdalom fut le az állam aljáig. Ezen a bal oldalon van egy gyökérkezelt hatos fogam ami érzékeny mostanában.
Mit javasolnak milyen irányba menjek ezt kivizsgáltatni? Köszönöm szépen előre is!
Szeptember 10-én volt a felső jobb 6-os fogamnál egy gyökér csúcs rezekció. Most pedig újra felfedeztem egy fehéres hólyagot az ínyemen ugyan annál a fogamnál. Továbbra is gyulladásban van a fog vagy mi lehet a probléma? Ugye még meg lehet menteni és nem kell fogat húzni? (Kitisztítva, újra tömve, újra gyökér tömve nem lett a fogam)
Körülbelül két hónapja szájüregi betegséget/elváltozást észleltem magamon. Az orcák belső falán ,a szájüregem mindkét oldalán fehér repedésszerű vonalak jelentek meg illetve a fogínyem világosodását ,a nyelvemen fehéres lepedéket és kellemetlen szájszagot tapasztalok. Korábban dohányoztam ,de ezzel a tünetek előtt körülbelül két hónappal felhagytam. Jelenleg sajnos korlátozott lehetőségem van magyar orvoshoz fordulni ,így szeretném segítségét kérni a betegség/elváltozás felismeréséhez és lehetséges okairól többet megtudni.
Kedves Doktornő! Bizonytalanságomban fordulok Önhöz segítséget remélve problémámra. Rendszeresen járok fogorvoshoz, 30 éve ugyanahhoz a doktornőhöz, évente biztos megjelenek nála egy ellenőrzésre, fogkő eltávolításra, ha pedig probléma van akkor megcsináltatom. Idén, év elején sem volt ez máshogy, elmentem az esedékes átvizsgálásra. Bár újabb problémát nem talált az orvos, megbeszéltük, hogy túl régiek már a fehér töméseim, ideje kicserélni őket, illetve van néhàny nagyobb tömés melyeket inlayval lenne jó helyettesíteni. Megbeszéltük a menetet, előtte elmentem panoráma rtg-re. Annak rendje és módja szerint ha jól emlékszem márciusra mindennel kész is voltunk, boldog voltam, hogy megint hosszú évekre rendben vannak a fogaim. Nyáron valamikor elkezdett fájni a bal alsó fogam közül valamelyik, nem tudtam beazonosítani, hogy melyik. Akkor visszamentem a doktornőhöz, készített rtg-t, megkocogtatta a fogaimat, de nem talált semmit, és ahogy jött a fájdalom úgy el is múlt pár nap alatt. Gondoltam, hogy biztos a front okozra. Aztán novemberben ugyanígy elkezdett fájogatni szintén a bal alsó fogaim közül valamelyik. Két héttel ezelőtt megint elmentem a doktornőhöz, ismét megröntgenezte, megnézte, és megint nem talált semmit. Mivel jöttek a karácsonyi ünnepek, és én féltem, hogy mi lesz, ezért beszedtem egy doboz Curam duo 1000-t ( ebben maradtunk a doktornővel), közben időnként Cataflamot is be kellett vennem. Most mégis úgy érzem, hogy ez se használt. Rejtélyes ez a fogfájás, mert hol érzem, hol nem. Nem egetverően elviselhetetlen, engem mégis idegesít, hogy mi lehet. Hidegre, melegre, harapásra nem fáj, de a mélyben mégis ott van egy tompa fájdalom időnként, ilyenkor a fülembe is sugárzik. Voltam fül-orr-gégészeten is, ott mindent rendben találtak. Az én doktornőm azt mondta, hogy várunk amíg egyértelművé nem válik, hogy melyik fogam fáj, de én nem tartom normálisnak, hogy Cataflamokat kapkodjak be. Elfelejtettem írni, hogy a bal alsó 6-os fogam gyökérkezelt. Kíváncsi vagyok az Ön vélemènyére, mert úgy érzem, hogy az én doktornőm kicsit már belefáradt a hivatásába. Nyilvàn nem az a célom, hogy a nem kevés pénzembe került inlayt most el kelljen távolítani, és újra elkezdeni a kezeléseket, de így se jó, ahogy most van. Várom válaszát! Tisztelettel és köszönettel, Krisztina
Idén tavasszal egy 10 éves tömésem cseréjére került sor, mivel abból kitört egy darab. A cserét követően a fogam (egy jobb felső nagyőrlő) hetekig igen érzékeny volt rágáskor, majd a hidegre is időszakosan érzékeny lett! Néha a melegre is, de ez nem igazán jellemző. Miután visszamentem a fogorvoshoz a panaszaimmal, ő CT-t és RTG-t is készített, majd ezeket látva úgy magyarázta a problémám, hogy a gyökércsúcs körül állandó gyulladás van az érintett fognál, amit az okoz, hogy a tömés nagyon nagy, és gyakorlatilag a fogbélen ül. A panaszaim (hideg érzékenység, kemény étel rágása fájdalommal jár) néha pár napra eltűnnek, majd ismét megjelennek, és bár kellemetlenek, de kezelhetőek. A fogorvos azt mondta, hogy rámbízza, szeretnék-e gyökérkezelést vagy sem. Én nem a panaszaim, hanem inkább amiatt aggódom, hogy az állandó gyulladás a foggyökér körül okozhat-e egyéb egészségügyi problémákat, akár szisztémásat is, vagy ez nem jellemző és nincs okom aggódni. Köszönettel, Linda
Erős fájdalommal mentén fogorvoshoz. Romlott fog volt, többszöri gyökérkezelés után a fájdalom enyhült, de egy nyomó, szúró fájdalom folyamatosan fennáll, ami már a fogíny, illetve csontos rész felé terjed. Augmentin kúra után némi enyhülés volt, de visszatért, most megint rosszabb. Nyomásra érzékeny, fájdalmas. Röntgen is készült, állítólag nincs gyulladás. Viszont észrevette legutóbb a fogorvos, hogy kissé mozog a fog, előre-hátra. Ínyem nem fáj, nem vérzik. Merre érdemes elindulni,hogy kiderítsék a fájdalom okát? Lehet ez a fog gócos? mert több mint fél éve erősen hullik a hajam, és eddig semmi elváltozást nem találtak (vérkép, hormonok rendben) Köszönettel M-H Valéria
Édesanyámnak fogágybetegsége van egy ideje. Néhány hónapja már fülcsengéstől szenved, amire sem a neurológián, sem fül-orr-gégészeten nem találtak magyarázatot. Okozhatja-e a gyulladt, beteg fogínye?
Tisztelt Doktor úr/ Doktor nő! Pár hete kiesett a teljes fogtömésem. Annyira,hogy csak a fog vékony pereme van meg ,ami körbefogja az ínyemet. Nem foglalkoztam vele, fájni nem fáj, nem jelent különösebb gondot a rágásban sem. Viszont pár napja fogvájóval megszúrtam és mint ha egy hólyag keletkezett volna az ínyemen, pontosan nem tudom mi. Nagyon enyhén érzékeny csak, fájdalom nem kíséri. Parodontaxot és szájvizet használok. Elmúlik és várjak vele, vagy mindenképp nézessem meg? Leírás alapján lehetne esetleg tudni, hogy mi lehet ez és hogy lehet kezelni? Várjak még pár napot, hátha elmúlik magától? Eddig halogattam a fogászatot,mert rossz tapasztalataim vannak, de végső esetben mindenképp elmegyek. Előre is köszönöm!
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Tegnap reggel arra ébredtem hogy a jobb oldalon alul az arcom/állkapocsom meg van puffadva enyhén. Egy eleg nagy dudor van a számon belül a jobb oldalon ,az állkapocsom felett. Fájni nem fáj, csak nyomásra érzékeny és a nyirokcsomom is meg van nagyobbodva. Azt hozzá kell tennem, hogy az also 6,7,8 as fogam hiányzik és ezekbelőtt érezhető a dudor. eleg rosszak a fogaim. Az 5ös fogam gyökérkezelve volt de ugy látom h az inynél mintha lenne egy kis rés a fogam és az innyem között és kicsit el van szinezödve. Lehetséges h gyulladás okozza vagy esetleg valamilyen komolyabb probléma? Köszönöm válaszát elöre is.