A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
Kedves Doktor Úr/Nő! Bal oldalt alul az első kisőrlőfog és a második nagyőrlőfog helyén implantátum lesz behelyezve. Csontot is kellett pótolni. Június 28-án végezték el a műveletet. Szeptember 20-án voltam kontrollon. A csontosodás szépen alakul. Rátették 20-án a csavarrészt mind a két helyre. Egy kicsit be van ödémásodva a két helyen. Nem fáj, de érzem, hogy valami van ott. Ez ilyenkor elfogadható állapot, mivel az ínyt felnyitották. Az orvosom két hétig nem lesz, elment külföldre nyaralni. Ezért „bátorkodtam” Önnek írni. Köszönettel: Enikő
Tisztelt Doktor úr/ Doktor nő! Impalntáció után pár hónappal fogínygyulladásom lett (az egyik implantátum körül). ínypakolásnak, különböző szájvizeknek stb..nem lett eredménye, ezért a gyulladt részt felnyitották, kitisztították majd összevarrták.Az implantátum be van csontosodva a fogorvosom szerint, nincs vele probléma.Jövő héten varratszedés.Arra volnék kíváncsi, mennyire normális dolog az, hogy a műtét után még egy héttel is tapasztalok vérzést az ínyemnél fogmosáskor, bármilyen óvatosan is végzem azt.Illetve ha ez sem volt megoldás a problémára akkor milyen kezelés jöhet még számításba? Fájdalom egyáltalán nincs. Köszönöm válaszát.
Erdeklodnek, hogy onoknel van lehetoseg also, felso kiveheto fogsor, mini tűinplantatumokkal valo rogzitesre, hogy stabilabb, de kiveheto legyen? Tovabba akril es fem allergia eseten is lehetseges valami megoldas? Melyik irvosukhoz forduljak? Koszonom szepen.
Tisztelt Doktor Úr/ Doktornő! A fogorvosom elküldött egy specialistához, aki megállapította, hogy a bal alsó 7es fogam gyökere között csontelhalás történt. Borzasztóan begyulladt ennél a fognál a fogínyem, így derült erre fény. Valószínűleg korábbi (15 évvel ezelőtt) bölcsesség fog szájsebészeti műtéti úton való eltávolítása során serülhetett valami, ami ezt kiváltotta. A doktornő 2 megoldást javasolt, de teljesen tanácstalan vagyok. 1, kihúzza, de akkor a felső fogaim maradnak alátámasztás nélkül – korona kell majd rájuk. 2, többlépcsős gyökérkezeles után ketté fűrészeli, így fele valószínűleg megmenthető és híddal pótolja a rést. Implantátum valószínűleg nem ültethető be, mert rossz helyen van a pusztulás. Minden fogam a sajátom, 35 éves vagyok, féltem a fogaimat. Fogalmam sincs, hogy számomra mi lenne a legjobb, szívem szerint kihuzatnám ezt a fogam. Válaszukat előre is köszönöm. Tisztelettel, Marcsi
Érdeklődni szeretnék, hogy mennyire normális, hogy bal alsó 8-as bölcsességfog húzása után a bal alsó 6-os helyén lévő implantátum kicsit mozog? 2 napja lett kihúzva a bölcsességfog.
2020, június 28-án ültettek be nekem két implantátumot. Az első kisőrlőfog és a második nagyőrlőfog helyére. A seb szépen gyógyul. 2020. július 14-én feltették a kéttagú ideiglenes hidat a szemfogra és mellé a pillérfogat. A szemfog az lecsiszolt fog. A varrat az magától felszívódó, de maradt még benne. Az első kisőrlőfog helyén is maradt, ott volt a vége. Azt 14-én szedték ki. Kicsit még érzékeny volt. Szerdától kezdett begyulladni az ínyem a kisőrlőfog helyén és az arcom is feldagadt kicsit. Magától nem fáj, csak ha piszkálom pl. az ínyemmel. Elmentem a fogorvoshoz, ahol lakom. Ahol csinálták a műtétet, az a megyeszékhelyen van és most szabin vannak. Hétfőtől pedig egy hétre megyek kirándulni. Adott ecsetelőt, hogy azzal kenegessem az ínyem. Írt fel aktil duó 875 mg. gyógyszert, Mondta, hogy csak akkor kezdjem szedni, ha a helyzet rosszabb lenne. Azt mondta, hogy lehet a varratszedés miatt van begyulladva, de az is elképzelhető kicsi százalékban, hogy a szemfog mellett sajnos az implantátummal lesz valami gond. De a mások implantátummal nincs semmi gond. Lehet olyan, hogy csak az egyikkel lesz gond? Vagy az is lehet, hogy csak a varratszedés miatt van? Köszönettel. Enikő
Június 28-án implantátumot csináltak a szemfog és a harmadik nagyőrlőfog között. A héten kedden a szemfogra rátették az ideiglenes koronát, hogy 6 hónapig a lecsiszolt fog ne legyen szabadon. Ez volt régen lecsiszolva. A szemfogon és az első kisőrlőfog helyén is van ideiglenes fog. Így két tagú. A fogorvos még kedden szedte ki a „megmaradt” varratot. A szemfog előtt kicsit be volt akkor is gyulladva még a varrat miatt is. Az ínyem szerintem a kisőrlőfog helyén (ott ragasztott fog van) be van gyulladva kicsit. Ez természetes? Curosept szájvizet és gélt használok? Augusztus 03-án megyek a 6 hetes coltrollra.
2020.. június 28-án implantátumot csináltak. Bal oldalt alul. Két implantátumot tettek be. Csontpótlásra is szükség volt. Mondták, hogy ha az arcom fel lesz dagadva ne ijedjek meg. Kaptam antibiotikumot is. Mondták, hogy jeleljem is, amíg fel van dagadva, ödémás az arcom. Csak most kicsit beparáztam, mert az egyik ismerősom mondta, hogy csak egy-két napig lehet jegelni, mert a csont megfázhat, kihűlhet. Én péntekig jegeltem. Egyszerre vagy 3-4 percig. Napjában kétszer-háromszor. Mi a vélemény erről Doktor Úrnak?
Érdeklődni szeretnék, hogy szeretnek implantatum beultetest szeretnek az also es felso fogsorom helyere. Rossz allapotu az osszes fogam, igy azt mondtak hogy 1 alkalommal kihuznak az osszeset (kb 26 fog). Majd este vissza kell mennem az implantatum behelyezese miatt. Ez igy normalis eljárás? Valaszat elore is koszonom!
Bal oldalt alul a 2. nagyőrlő fogamat ki kellett húzni. A szemfogam és a bölcsesség fog közt nincs fogam. Eddig hid volt felrakva, de így már nem lehet. Érdeklődnék, hogy a fog kihúzása után mennyi időnek kell eltelni, hogy az implantátumot meg tudják csinálni? Úgy gondolom, hogy nekem két implantátum is kellene? Tudom, hogy két-három hónapnak is el kell telni, hogy az implantátumra hidat csináljanak. Ez idő alatt ideiglenes hidat lehet kérni? Ez sok idő, hogy bal oldalt alul ne legyen fogam.
Idén szeptemberben huztak ki az egyik bal alsó fogam / varrni is kellett tudtommal csontot nem fúrtak/ érdeklődni szeretnek hogy egy ilyen foghuzas, fog műtét után mennyi időnek kell , mennyi időnek javasolt eltelnie ha fogbeultetessel kapcsolatosan szeretnem felkeresni Önöket?
Továbbá érdeklődöm /neten olvasva/ hogy mennyire igaz a foghuzas utáni beesette válhat -e az arc, ha es amennyiben ez igaz vagy előfordulhat abban az esetben a megfelelő időben elvégzett Fogbeultetes visszaadja -e az arc formáját?
Azt szeretnèm megtudni hogy ha az alsò fogsoromban a 3as ès 4es fogaim èpek ès a többit szeretnèm pòtolni akkor elèg csak a 6os fogak helyère beültetni ès a 3asok között elöre pedig hiddal lehetne pòtlàsr vègezni? Egyszerűbb ha foghùzàs alkalmàval vègzik a beültetèst vagy ajànlatos vàrni inkàbb? Ha az egèsz alsò fix fogsort vàlasztanàm (kihùzni az èp fogaimat is)minimun hàny db implantàtumra lenne szüksègem?