A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
Üdv Olivérnek hívnak 21 éves vagyok. Hátul van egy fogam amin van egy lyuk bal hátul alul kértem időpontot más fogorvosnál és december 20-ra akart volna időpontot adni én mondtam neki, hogy sűrős az ügy erre adta október 17-ére. Az lenne a kérdésem, hogy ennyi idő alatt nem romolhat úgy az állapot hogy azt ki kell húzni igaz?
21 éves lány vagyok, rengeteg időt és pénzt öltem már a fogszabályzókra, ám viszonylag kicsi szájüregemnek köszönhetően mégis visszarendeződtek, összetorlódtak az alsó fogsorom elülső fogai. Nem mondanám, hogy vészes a helyzet, viszont optikailag zavaró, hogy az egyik kicsit hátrébb tolódott, és jobban kiáll, mint a többi, emiatt beszéd közben látszik ahogyan kimagaslik pár mm-rel. Emellett még mindig recések a fogaim, ezért úgy döntöttem, hogy egy kis esztétikai korrekcióval feljavíttatnám az összképet. Fogszabályzót semmiképp sem szeretnék újra.
Azt szeretném kérdezni, hogy hol csiszolással, hol valamiféle kipótlással egy szintbe helyezhetőek lennének-e a fogaim az alsó fogsorban anélkül, hogy fogszabályzót kéne hordanom?
Tudom, kép nélkül nehéz elképzelni az esetemet, de érdekelne hogy Önöknél erre egyáltalán lenne e lehetőség.
Szívesen küldök illusztrációt is emailben vagy ahogy Önöknek megfelel, vagy inkább személyes konzultációt javasolna?
Tisztelt Uniklinik!
Szeretném megkérdezni hogy 2 hónapja volt egy alsó rágófogamba amalgám tömés csere, aminél volt egy kis szuvasodás is, a fog panaszmentes volt, viszont fúrásnál több érzéstelenítő injekció után is fájt, a problémàm hogy kemény dolgok rágásakor fáj vagy inkább belenyilal, egyébként semmi más panasz nincs vele de ez is kellemetlen nem szívesen ragok rajta így ilyen ételeket. Sima rágásnál nincs gond, olvastam hogy várni kell vele, voltam vissza a fogorvosnál, szerinte nem magas bár nem nézte meg mégegyszer.Félek a gyökérkezelés lehetőségétől, remélhetem hogy nem kellesz?Mennyi idő még várható a javulàs? Köszönöm a tanácsukat.
Tünde
Üdvözletem!
Érdeklődni szeretnék, két eljárás kapcsán, mikor melyik indokoltabb.
Lenne egy hátsó örlőfogam, amit körülbelül 10 éve gyökérkezeltek és tömtek. Ebből a fogból 4 évvel ezelőtt letört egy darab a pereméből. A fog nem fáj, nincs vele problémám jelenleg, viszont nem esztétikus. A tömést nem tartja körben egészen. Állítólag lehet töméssel is kezelni, viszont a korona is felvetődött. Egy ilyen fogra a koronát hogy helyezik, illetve a tömés meddig lehet megoldás a problémára? Köszönöm kedves válaszukat!
Szeretném a véleményüket kérni az alábbi problémával kapcsolatban:
Közel 1,5 hónapja voltam utoljára fogorvosnál, ahol az egyik szuvas fogamat kezeltük. A doktornő jelezte, hogy mély a lyuk és lehet a jövőben gyökérkezelni kell majd a fogat, de most „csak” betömte. Néhány napig fájt, érzékeny volt, amit a nagy lyuknak tulajdonítottam. Hidegre és melegre érzékeny volt, ráharapásra a mai napig fáj. Pár hete azon az oldalon begyulladt a fülem és az állkapcsom. Voltam fül-orr gégésznél, mert rettenetesen fájt a fülem, ő azt mondta, hogy minden rendben, fogászati probléma állhat a probléma hátterében. Lehet, hogy magas a tömés. Ezek a problémák elmúltak 1 hét alatt, de most azon az oldalon a kérdéses fog felett puha, szivacsos az ínyem, nyomásra fáj és fel van dagadva. Nem akarom a doktornő szakértelmét kétségbe vonni, nem is akarom neki jelezni, de mikor kezdett kicsit kimenni az érzéstelenítő a kezelés után, magasnak éreztem a tömést.Most pedig, ha keményet eszem azon az oldalon kisugárzó fájdalmat érzek, illetve a fülemnél fáj az állkapcsom. Mi lehet a probléma forrása és ilyen esetben mi várhat rám?
Kicsit kellemetlennek érzem felhozni nála, hogy magas-e a tömés.
Csütörtökön eltávolították a jobb alsó bölcsesség fogamat. Csináltak panoráma röntgent is, amelyen az egyik alsó fogamnál egy sötét folt volt, s csavarodott a gyökere (ezt mondta a doki). Ez a monitor bal oldalán látszódott, s a doktor szerint ez a bal alsó szem fogam 3-as fog talán. Szerintem ez a jobb oldali fogam lehet ami akkor már két napja fájt és azóta is érzem (ez ugyanúgy az alsó szem fog csak jobb oldalon). Szerinte ez nem lehet a fogról mert valami hideg valamit tett a fogamhoz s azt én éreztem. Azt mondta, hogy ha ez egy krónikus gyulladás lenne nem érezném a hideget. De nem lehet, hogy ez a jelenleg fennálló gyulladást mutatta? Szerinte ciszta is lehet, nem értem, ezt nem lehet eldönteni a panoráma röntgen alapján?
Válaszát köszönöm.
Tisztelt Klinika!
Tanácsot szeretnék kérni!
A problémám a következő:erős a garatreflexem emiatt öklendezek/hányingerem lesz már akkor amikor még a fogakat nézi az orvos így elsem kezdi a kezelést.Sokszor sívja jövök el mert jópar orvos kiabál rám hogy öklendezek.Tudna esetleg gyógyszert ajánlani rá?Hogy a tömést bírjam ki,később pedig a fogszabi felrakást.
Amiket próbáltam de nem vált be:nyitott ablam,ettem nem ettem,zene.
Köszönöm szépen ha válaszol!
December 8-án jobb felső 7 es fogamban kicseréltek egy tömést. Alábélelést -talán valami gyógyszeres anyagot?- is tettek bele. De ez nem ideiglenes tömés volt hanem a fehér kompozit tömés.
A kezelés után 4 napig jól voltam, Ma, az 5. napon elkezdett fájni a tömött fogam, illetve nagyon érzékeny hidegre vagy ha rágok rajta. Egyelőre még nem kell fájdalomcsillapító de szinte egész nap tompán érzem.
Ez normális, hogy eleinte nem fájt-abszolút nem volt érzékény és az 5. napon elkezdett fájni?
Meggyógyítja önmagát a lyukas fog egy új kezeléssel
Tisztelt Doktornő/Doktor úr!
Egy 2017-es cikk szerint ” Kutatók egy olyan eljárást fejlesztettek ki, amelynek köszönhetően – ha tökéletesítik és széles körben elterjed – kevesebb tömésre lehet szükség a jövőben.
A terápia a fogak természetes regenerálódási képességén alapul, lényege, hogy a fogaink képesek apróbb sérüléseket, például kis lyukakat a saját maguk erejéből befoltozni.
Eddig úgy tudták, nagy lyukaknál nem működik ez a gyógyítási képesség, ám a kutatók felfedezték, hogy a hatást fokozhatja egy, az Alzheimer-kór kezeléséhez használt gyógyszer.”
https://index.hu/tudomany/2017/01/10/befoltozza_magat_a_fog_egy_uj_kezelessel/
Kérdésem, hogy Önök tudnak-e valamit arról, mi lett ebből a kutatásból, bevált-e, alkalmazzák-e már embereknél ezt a kezelést akár külföldön akár itthon.
Tisztelettel szeretném megkérdezni, hogy , ha a fog a foghíny alatt lyukadt ki , akkor azt tényleg nem lehet betömni, mert nem marad meg benne a tömés??? És ilyenkor mi lehet pl. a megoldás? Nagyon köszönöm a választ! schwinghammer@freemail.hu s.k.
Szerdán tömték két bal felső fogam. Vasárnapra azonban a két tömött fognál megdagadt az ínyem, illetve elég érzékeny lett a két fog. Fájdalom is jelentkezett mellé egyszer Tompa lüktető, máskor erős éles, ám van amikor elmúlik. Néha elviselhetetlen így fájdalomcsillapító után nyúlok. A fogorvosom azt mondta az egyik egy mélyebb a másik egy kisebb lyuk volt.
Ez normális ilyenkor? Mit tudok ilyenkor tenni? A fogorvosom egy hónap múlva tud újra fogadni szabadság miatt. Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Doktor úr! 1 hete voltam fogorvosnál ahol kaptam végleges tömést. viszont előtte már mondtam az orvosomnak hogy valami nem jó mert fájdogál a kezelt fog. El küldött röntgenre és mikor vissza mentem azt mondta a fognak nincs semmi baja, és szerinte a 7-és 6-fog közötti részén van gyulladás. Mert szerinte nem tisztítottam rendesen, de konkrétan nem is fértem hozzá rendesen ahogy tudtam tisztítottam és mostam. De semmi javulás inkább nagyobb a fájdalom. Jelenleg egész nap fáj és van mikor a fülemnél is érzem a fájdalmat, ha szerencsém van akkor nem olyan erős a fájdalom de sajnos ebben a pillanatban igen intenzív ahogy fáj, fogalmam nincs mi lehet a probléma. Természetesen vissza fogok menni de nagyon érdekel mi lehet a baj. Illetve másik orvost kellene kesenem? Köszönöm válaszát!